Az arab világon kívül is gondot okoz a Blackberry okostelefon adattitkosítási rendszere, amely a törvényes lehallgatásokra jogosult állami szervezeteknek sem enged betekintést a megfigyelni kívánt előfizetők adatforgalmába.

A távközlési eszközök lehallgathatóságának megteremtése a szervezett bűnözés elleni harc egyik fontos eszköze. A titkosszolgálatok munkáját azonban egyre jobban hátráltatja az internet és az adatkommunikációra alkalmas okostelefonok terjedése. A Blackberry gyártója, a kanadai Research in Motion (RIM) esetében a készülékekről küldött üzenetek, levelek és egyéb adatok a cég központi szerverein keresztül fejlett titkosítási eljárással jutnak el a címzetthez. A RIM szerint az eszközeik közötti kommunikációhoz még ők maguk sem férhetnek hozzá.

A Blackberryk jelentette nemzetbiztonsági kockázatra elsőként Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek válaszoltak a telefonon elérhető szolgáltatások korlátozásával, de rajtuk kívül még sokan fontolgatják az eszköz használatának részleges vagy teljes betiltását.

A világ egyik legdinamikusabban fejlődő vezeték nélküli távközlési piacának számító Indiában már figyelmeztették a kanadai gyártót, hogy szolgáltatásai felfüggesztésre kerülnek, ha nem tesz eleget az illetékes hatóságok kéréseinek.

Kormányzati források szerint a RIM korábban már tervbe vette, hogy szolgáltatásainak bizonyos műszaki paramétereit közzé teszi, az indiai biztonsági erők azonban teljes hozzáférést akarnak a Blackberry üzenetküldő rendszeréhez attól tartva, hogy militáns csoportok visszaélnek a rendszer lehetőségeivel. A 2008-as mumbai terrortámadás elkövetői állítólag Blackberry telefonon készíttették elő a merényleteket.

Kínában a tervezetthez képest két év csúszással, 2008-ban jelent meg a RIM készüléke. Elemzők szerint a késést a kínai kormány feltételei okozták, amelyek szerint a gyártónak bizonyítania kellett, hogy az új telefon nem jelent biztonsági kockázatot.

A kínai távközlési piac sajátosságai és a reklámkampány hiánya miatt kevesen használnak Blackberryt.

Az Egyesült Arab Emírségek három év sikertelen alkudozás után döntött úgy, hogy október 11-től letiltja az eszközön az internet, valamint a levelezési és üzenetküldési szolgáltatást.

Szaúd-Arábiában augusztus 6-tól válik elérhetetlenné az üzenetküldő szolgáltatás. Az arab világ legerősebb gazdasági erejének számító királyságban a Blackberry-tulajdonosok többsége a lakossági felhasználó. Az üzenetküldő szolgáltatást előszeretettel használják a fiatalok, akik így tartják a kapcsolatot az ellentétes nemű társaikkal.

Kuvaitban a szomszédos országokkal ellentétben nem tervezik az eszköz korlátozását, csupán a pornográf tartalmú weboldalak blokkolására szólították fel a kanadai gyártót, amely az év végéig kapott haladékot, hogy kiszűrje a nem kívánatos oldalakat.

Az Egyesült Államok külügyminisztériumba az emírségek tervezett lépését a szabad információáramlás súlyos korlátozásának minősítette, a Fehér Háznak is gondot okozott a Blackberry adatkezelése. Erre hivatkozva pedig az elnöktől, Barack Obamától is el akarták venni telefonját, mondván, az elnöki levelezés nyilvános dokumentumnak minősül.

Obama végül megerősített biztonsági szoftverrel és címtárának – közeli barátokra, magas rangú kormánytagokra – korlátozott változatával tarthatta meg kedvenc készülékét.

Nagy-Britanniában a RIM rendszerét annyira biztonságosnak tartják, hogy Blackberryn keresztül a hírszerzésnek is engedélyezték a bizalmas információk továbbítását.

Franciaországban viszont Nicolas Sarkozy elnöknek is azt tanácsolták, hogy ne használja a Blackberry szolgáltatásait. A francia nemzetvédelmi hivatal (SGDN) gazdasági kémkedéssel foglalkozó szakértői attól tartottak, hogy a Nagy-Britanniában és Kanadában található szerverekről államtitkok juthatnak idegen kormányok tudomására.

Leave a Reply

You must be logged in to post a comment.

private investigation Hungaryprivatdetektiv Ungarnsúkromný detektív Maďarskoprivat urmăritor Ungaria
Közösségi média
Kategóriák

Cylex Silver Díj

"Nem csodálom, hogy kevesen élnek ezzel a lehetőséggel! A cégek többsége azt sem tudja miről van szó, nagy részük valami törvénytelen dologra gondol, aki pedig egyszer belekóstol az saját érdekében nem nagyon reklámozza. Miért is tenné? Addig jó míg a konkurencia nem használja!" 4/25/2011 5:42:24 PM (Bornemissza Attila)

"Korábban cégem kintlévősége miatt fordultam Rozsnaki Úrhoz. Nyílt, őszinte ember, aki nem csinált titkot abból, hogy kevés esélyt lát arra, hogy viszontlátom a pénzünket. Már akkor is a megelőzésről beszélt. Én a saját káromon tanultam, legközelebb üzletkötés előtt hívom. Ezúton is sok sikert kívánok neki a munkájához! Elnézést, hogy nevem nem adom a véleményemhez! 7/29/2010 4:48:13 PM (Anonym)

"Külföldi ügyben kértem segítséget az irodától. Maximálisan pozitív hozzáállást, rugalmasságot tapasztaltam és nem utolsó sorban eredményesen zárult az ügy. Mindenkinek ajánlom!" 5/20/2010 4:52:37 PM (Pásztor Zoltán)

"Soha nem bíztam a magánnyomozókban, illetve úgy gondoltam sosem lesz rájuk szükségem. Véletlenszerűen kerültem kapcsolatba a Goldeneye Detektív Irodával. Nem ragozom, azt nyújtja, amit vállal! Mindenkinek ajánlom!" 3/8/2008 9:43:22 PM (Szabó József)