A párkapcsolatok energetikai szentháromsága

Ha van egy csinos, intelligens nő, aki nem találja élete partnerét, akkor az az ő dolga. Ha több tucat ilyen nő van, akkor az még mindig nem igényel különösebb odafigyelést. Ám ha lassan, de biztosan már társadalmi méreteket öltő jelenségről van szó, akkor azzal foglalkozni illik és meg kell próbálni magyarázatot adni a háttérben meghúzódó okra.

Nos, az alábbi írás elsősorban a fenti kategóriába tartozó nőkhöz és nőkről szól, de úgy gondolom egy elolvasást megér mindenki számára, mert minden ember szó szerint magában hordozza az élete fölötti irányítás lehetőségét. Ennek megértése pedig olyannyira fontos, hogy kivételesen ezen gondolatok elolvasása a megszokottól eltérően nem igényel semmilyen regisztrációt a blogba.

Miután a mostani gondolataim az elmúlt alkalommal a Végtelen Intelligencia Program keretén belül íródott és a teremtés hátterével foglalkozó írásomra épülnek, ezért a legfontosabb alapvető tudnivalókat a megértéshez kénytelen vagyok megismételni.

Kezdeném ott, hogy az egyik legfontosabb dolog annak megértése, hogy miután a világegyetemben az egyidejűség állapota uralkodik, ezért egyszerre és egyidőben van jelen minden. Nem kell tehát semmit ténylegesen megteremteni, mert a világegyetem olyan mint egy végeláthatatlan svédasztal, amelyen minden étel megtalálható. Ám mindaddig, amíg az ételeket csak vágyakozva nézed, addig azok csak potenciális lehetőségek formájában vannak jelen, ami azt jelenti, hogy ha az ételeket ténylegesen nem veszed a szádba és nem nyeled le, akkor bizony akár éhen is halhatsz a végtelen bőség ellenére.

Így emberi szinten valójában nem is teremtésről van szó, hanem sokkal inkább vonzásról, azaz a teremtett dolgok megjelenítéséről a valóságodban, amely abból adódóan, hogy a világegyetemben minden az energia megnyilvánulása, tökéletesen levezethető energetikailag és lemodellezhető egy rezgőkör segítségével.

A rezgőkör

A rezgőkör két fő áramköri elemből, kondenzátorból és tekercsből áll. Amikor a kondenzátort elektromos energiával feltöltöd, akkor létrejön egy elektromos erőtér, ami a kondenzátor kisülésénél felszabadul. A tekercs esetében szintén elektromos energiára van szükség, a tekercs azonban mágneses erőteret hoz létre, melynek megszűnésénél ugyancsak energia szabadul fel.

Ha összekapcsolod a kondenzátort és a tekercset, majd valamelyik elemmel energiát közölsz, akkor az energia ingázni kezd a két áramköri elem között, miközben a két elem felváltva működik energiaforrásként és energiatárolóként. A feltöltött kondenzátor a tekercsen keresztül kisül, a tekercsben folyó áram mágneses erőteret hoz létre, így abban feszültség indukálódik elektromágneses erőteret létrehozva. Az erőtér mindaddig működik, amíg a kondenzátor ki nem sül. A kisülés során megszűnik az áram, az erőtér összeomlik, ám az ezáltal indukált feszültség ismét áramot indít, ami által a kondenzátor ellentétes irányban feltöltődik és a folyamat öngerjesztő módon folytatódik a végtelenségig.

Ideális esetben a rezgőkör veszteségmentes, a valóságban azonban ilyen nincs, mert a tekercsnek ellenállása van, a kondenzátornak pedig vesztesége. A rezgőkört tehát ki kell egészíteni egy harmadik elemmel, az ellenállással.

Ohm törvénye kimondja, hogy az ellenállás a feszültség és az áramerősség aránya, amelyből következik, hogy minél nagyobb az ellenállás, annál kisebb lesz az ugyanakkora feszültséghez tartozó áramerősség. Márpedig ha az áramerősség csökken, akkor a rezgőkör elektromágneses erőtere is csökken, vagyis csökken az energia.

Mit jelent ez a létezésre átültetve?

A világegyetemben minden az energia megnyilvánulása, ahol az energia egy elektromágneses rezgés, amely két ellentétes pólus – egy negatív és egy pozitív – között jön létre, s az állandó kölcsönhatás eredményeképpen egy öngerjesztő rendszert hoz létre azáltal, hogy a két pólus egymást kioltja a nullában. Ez a soha meg nem szűnő ún. nullponti energia, amely egyben a teremtő energia is. A Föld ilymódon tehát végtelen mennyiségű elektromágneses potenciállal rendelkezik, amely az északi és a déli pólus között egyfajta burkot képez a bolygó körül.

Az emberi test minden egyes sejtje egy olyan apró elektromágneses egység, amely energiát ad le és vesz fel és természetesen szoros kölcsönhatásban van a Föld körüli burokkal. A kölcsönhatás eredményeképpen az emberi test körül is kialakul egy energiamező, amely mikrokozmikusan két dologból adódik: az egyik az agy körüli, a másik pedig a szív körüli mező, melyek folyamatosan kommunikálnak egymással, miközben prioritásában a szív van magasabb szinten, azaz a szív irányítja az agyat. Természetesen sejt szinten is kimutatható a rezgés, de a megértéshez elegendő az agy és a szív körüli energiamező vizsgálata.

Az agy körül meghatározóan elektromos erőtér van, a szív körül pedig mágneses erőtér – nagyjából 5.000-szer erősebb mint az agy körüli mágneses erőtér – azaz az agy kondenzátorként, a szív pedig tekercsként működik a folyamatban, miközben a rezgőkörrel teljesen megegyező módon energia ingázik közöttük. Miután a test körüli energia maga az Univerzum kimeríthetetlen és végtelen energiájának megnyilvánulása, ezért a test olyan mint egy akkumulátor, amely a nullponti energiából meríti a működéséhez szükséges energiát, folyamatosan feltöltekezve abból. S mivel ez az energia a teremtő energia is egyben, ezért te emberként képes vagy a teremtésre vagy vonzásra, azaz maga a teremtés mint valósággyártási folyamat nem más mint rezgőkörök, rezgések egymásra hatásának a következménye.

Csakhogy itt is tetten érhető az ellenállás, márpedig minél nagyobb az ellenállás, annál kisebb az elektromágneses erőtér, az elektromágneses erőtér csökkenése pedig maga után vonja mind a létezési vagy életenergia, mind a teremtő energia lecsökkenését. Az életenergia csökkenése okozza aztán a betegségeket és egy idő után a halál bekövetkezését, ami energetikailag a test mint akkumulátor (majdnem) teljes lemerülése. Azért csak majdnem, mert amikor a test lemerül, akkor még marad egy kb. 20 W-os ún. információs energia – ez az éntudat – amely értelemszerűen nem vész el, hanem átalakul tovább folytatja vándorlását az öröklétben. A halál bekövetkezése persze egyáltalán nem törvényszerű, lévén elvileg végtelen ideig lehetne élni a testben, hiszen a nullponti energia végtelen, a sejtek pedig minden pillanatban megújulnak.

Miután a létezési energia csökkenése a teremtő energia lecsökkenését is maga után vonja, ez azzal is együtt jár, hogy a valóság megváltoztatásának és aktív formálásának a potenciális lehetősége erősen korlátolt lesz, hiszen egy folyamat megváltoztatása mindig többletenergiát igényel ahhoz képest, mint amikor csak fenn akarsz tartani egy már működő folyamatot.

A teremtés mechanizmusa

Ha a létezés irányítástechnikai mechanizmusát megnézzük, akkor azt állapíthatjuk meg, hogy a valóság két elem, az ért-elem (agy) és az érz-elem (szív) által kerül szabályozásra az alábbi folyamatnak megfelelően:

Megjelenik egy gondolat a fejedben, amely minden esetben kivált valamilyen érzést. A gondolat egy teljességgel semleges energia, amely két okból kifolyólag kap előjelet. Az egyik az emberi értelmezésed, amely a mindenkori nézőpontod függvényében nyilvánul meg, azaz minél magasabban van a nézőpontod, annál nagyobb a valószínűsége a gondolat materializálódásának. A legmagasabb nézőpont a szellemi vagy tudati nézőpont, a végtelen intelligencia nézőpontja, amely számára nincs lehetetlen, nincs valószínűtlen. Az emberi nézőpontodból azonban egy adott dolog bekövetkezése legtöbbször erős kétségeket ébreszt, mert az agy lineárisan és logikusan gondolkodik az IGEN-NEM logikai kapuk mentén.

A másik az érzelmi hozzáállásod, amikor azért látod el a gondolatot előjellel, mert vagy akarod vagy nem akarod, hogy az megvalósuljon és megjelenjen a valóságod elemeként. Előbbi esetben félsz a bekövetkezésétől, utóbbi esetben vágysz annak megvalósulására. De akár kétséged van valami általad elvárt kedvező dolog bekövetkezését illetően, akár félsz egy nem várt dolog bekövetkezésétől mindkét esetben kimutatható az ellenállás.

A teremtés egyszerűsített halmazelmélete

Halmazelméletileg a valóságot két halmazba oszthatod: az egyik a még nem valósult, a másik a már megvalósult elemek halmaza. A svédasztalos példával élve előbbibe azok az ételek tartoznak bele, amelyeket még nem kóstoltál meg, utóbbiba azok, amelyeket már megízleltél. Persze te nem akarsz mindent megkóstolni, bizonyos ételekre azt mondod, hogy nem szereted, s teszed mindezt anélkül, hogy meggyőződtél volna róla. A lényeg azonban, hogy ahhoz, hogy bármely valóságelemed a már megvalósult elemek halmazába tartozzon ideális esetben az ellenállás teljes hiánya, reálisan azonban a minél kisebb ellenállás szükséges.

A megvalósult elemek halmaza az ért-elem és az érz-elem közös metszete, tehát ÉS kapcsolatot feltételez. Egy olyan kapcsolatot, amelynél mind értelmileg, mint érzelmileg IGEN válasz jelenik meg a kimeneti oldalon. Azaz ha mind az értelmi hozzáállás (A), mind az érzelmi hozzáállás (B) IGEN, akkor az eredmény is IGEN.  Ellenkező esetben a kimeneti, megvalósulási oldalon NEM-et kapsz.

Külön kiemelendő a fél-elem hatása a teremtésre vagy vonzásra, amelyhez csupán annyit kell tudni, hogy ha két kijelentést szembeállítasz egymással és elegendő feltétel, hogy az egyik kijelentés IGAZ legyen, akkor VAGY kapcsolatról van szó. Ez két halmaz unióját jelenti és a bekövetkezési valószínűség már abban az esetben is 100 %-os, ha legalább az egyik állítás IGAZ.

Ebből nyilvánvalóan következik, hogy a félelem, ahogyan a nevében is benne van egy fél elem, vagyis egy olyan reakció, amely már önmagában is megakadályozza a teremtést. S ez a reakció mindig érzelmi, hiszen bármely értelmi NEM reakció lényegét tekintve egy érzelmi NEM, mert minden esetben visszavezethető a félelemre, ami nyilvánvalóan az egyik legerősebb érzelem. Ám éppen abból adódan, mert a félelem VAGY kapcsolat, ezért a félelem nemcsak megakadályozza a teremtést, hanem képes megteremteni a félelem tárgyát is, azaz a félelem egy negatív, destruktív, romboló erő.

Ennyi volt az alapismeret, most következzen mindezek holografikus levetítése a párkapcsolatok szintjére!

A párválasztás elemtana

Bizonyára tudod, hogy az univerzum egyik alaptörvénye a vonzás törvénye, melynek értelmében a hasonló vonzza a hasonlót. Persze ez alatt szerencsére nem azt kell érteni, hogy egy kopasz férfi vonzza a kopasz férfiakat, egy hosszú hajú nő pedig a hosszú hajú nőket, mert ha ez így lenne, akkor már nem csak az Árpád-ház halt volna ki, hanem az egész emberiség. A hasonló vonzza a hasonlót vonzástörvény azt jelenti, hogy a hasonló a hasonlónak örül, ahogyan latinul mondjuk: Similis simili gaudet.

Egy nő energetikailag az elem negatív pólusát, a katódot képviseli, azaz a hiány állapotát testesíti meg. A férfiak éppen ellenkezőleg, többlettel rendelkeznek, melynek az elem pozitív pólusa, az anód feleltethető meg. Mindezen negatív, illetve pozitív energia nyilvánul meg testi különbségek formájában is, miközben az energia mindig kiegyenlítődésre törekszik.

Itt vagy tehát te mint nő, aki energetikailag a hiány állapotát testesíted meg, miközben nőként te csak az elem egyik pólusa vagy, aki a vonzás univerzális törvényénék hatására keresed a párodat. Teszed ezt ha akarod, ha nem, ha beismered, ha nem, hiszen a törvény egyetemes, azaz minden létezőre hat. Csakhogy abból kifolyólag, hogy te eredendően a hiány állapotában vagy először kapnod kell ahhoz, hogy adni tudj. S itt lép be egy újabb egyetemes törvény, az adás-kapás törvénye, mely alapján neked meg kell találnod azt a férfit, aki képes egyáltalán energiát adni számodra, azaz képes feltölteni mind ért-elmi, mind pedig érz-elmi energiával.

Az ért-elemnek (agy) ugye a kondenzátor felel meg, amelynek legfontosabb jellemzője a kapacitás, vagyis az, hogy mennyi töltést, energiát képes tárolni. Egy intelligens férfi agyi kapacitása magas, ami lehetővé teszi azt, hogy fel tudjon téged tölteni, méghozzá szellemileg. Nomármost erre vélhetően nem lesz képes egy olyan “férfi”, akinek az értelmi szintje a mezei pocok értelmi szintjének a négyzetgyöke és legfőbb szabadidős elfoglaltsága kukák turkálásában nyilvánul meg. Azaz értelmileg neked egy tőled okosabb férfire – de legalábbis egy veled azonos szinten lévőre – van szükséged, hogy egyáltalán kialakulhasson egy olyan kommunikáció köztetek, amely által a férfi képes téged feltölteni szellemi energiával.

Az energetikai szentháromság minden eleme tovább bontható három alelemre, ami azt jelenti, hogy az ért-elmes férfi számodra az lesz, aki van annyira intelligens, hogy biztosítani tudja számodra az ért-elem három alelemét, úgymint jöved-elem, kény-elem és véd-elem. Vagyis az értelmes férfi képes anyagi biztonságot (jöved-elem) és ezáltal jólétet (kény-elem) biztosítani számodra, miközben képes megvédeni (véd-elem) bármiféle külső hatás ellen. Lényegében mindezek egyetlen szóban is összefoglalhatóak, s ez a szó a biztonság, melyre kimondva vagy kimondatlanul, de biztosan te is vágysz nőként.

Az érz-elem (szív) megfelelője a tekercs, melynek jellemzője az induktivitás. Az induktivitás azt jelenti, hogy a tekercsen átfolyó áram létrehoz egy mágneses teret, amely a feszültség növelése esetén folyamatosan növekszik. Amikor találkozol egy férfival és kezd kialakulni egyfajta érzelmi kötődés, akkor elkezd a szív mágneses tere megnőni, méghozzá azáltal, hogy közted és közte, mint ellentétes pólusok között kialakul egyfajta feszültség. Vibrálni kezd a levegő, már legalábbis akkor, ha érzelmileg hasonló szinten vagytok. Mert hiába rendelkezik a férfi 180-as IQ-val, ha érzelmileg, lelkileg egy anyám asszony katonája. Az érz-elem ugyanis egyfajta lelki fejlettségi szint, melyet nem birtokolhatnak olyan férfiak, akik még a gyerekszobájukból sem tették ki a lábukat. Ha te egy érett lelki fejlettségi szinten álló férfira vágysz, akkor olyan férfi lesz megfelelő számodra, akiben az érz-elem mindhárom nélkülözhetetlen aleleme megtalálható. S ezek a következők: fegy-elem, tür-elem, rejt-elem. 

A fegy-elem azért fontos, mert a belső fegy-elem nélkül a lélek szétesik. Egy fegyelmezett férfi mindig tudja azt, hogy az adott feltételek között hogyan kell cselekedni, mikor kell valamit megtenni és mikor nem szabad valamit megtenni. A tür-elem a megértésből és az elfogadásból adódik, abból a tudásból, hogy egy nő semmit sem tud adni a férfi számára mindaddig, amíg előbb a férfi nem ad a nő számára, ezt követően azonban megbízható és hű társ lehet egy életen keresztül. A rejt-elem pedig azért bír jelentőséggel, mert kell egyfajta titokzatosság, egyfajta misztérium a nő számára ahhoz, fel tudjon nézni álmai hercegére.

A kapcsolatok energetikai szentháromsága

Azt állítottam, hogy az életedben megvalósult elemek halmaza az ért-elem és az érz-elem közös metszete, amely tehát ÉS kapcsolatot feltételez. Magyarul te egy olyan férfira vágysz, aki legalább hozzád hasonlóan ért-elmes és érz-elmes. Bármely elem hiányzik, illetve nincs megközelítőleg azonos szinten a te értelmi és érzelmi állapotoddal, a kapcsolat nem fog létrejönni, nem fog beteljesülni. Amikor azonban mindkét elem megjelenik, akkor az életenergiád azonnal megnövekszik. Találsz egy okos, jóképű férfit, aki megdobogtatja a szívedet és azonnal elkezded rózsaszínben látni a világot. S ezzel párhuzamosan elkezd növekedni a teremtő energiád is.

Mikrokozmikusan nézve, az emberi szinten a teremtő energia azonnal létre fogja hozni a két elem közös eredőjét vagy metszetét és ez a gerjed-elem formájában jelenik meg. Azaz amikor te nőként az ért-elem és az érz-elem egymásra találásának eredményeképpen megtalálod a férfit, akkor érezhetően kezdetek egymásra gerjedni, ami szexuális energia formájában jelentkezik. S ez az energia természetesen ezen a szinten is két dologra irányul: az életenergia feltöltésére és a teremtő energia megnyilvánítására. Előbbi semmi más, mint az emberi test mint akkumulátor energiával való feltöltése, s ehhez bizony az akkumulátort néha ki kell sütni. 🙂 A kisütés fogja ugyanis lehetővé tenni azt, hogy a két pólus kioltsa egymást a nullában, márpedig ez a teremtés elsőszámú feltétele, ha ugyanis esetleg új olvasóként nem tudnád, akkor elárulom, hogy a világegyetemben minden a semmiből, egy hiányból teremtődött meg.

Hogy a teremtő energia megnyilvánul-e, azaz lesz-e a szexuális energia felszabadulásának eredményeképpen “teremtett”, azon múlik, hogy az értelmi és az érzelmi energia milyen fokú ellenállásba ütközik. Akár agyilag, akár valamilyen lelki dologból adódóan valamelyik fél nem kívánja a gyermekáldást, az nem fog bekövetkezni, mert hiányozni fog az ÉS kapcsolat és a helyét az ellenállás mint fél-elem VAGY kapcsolat formájában veszi át, ami megakadályozza a fogantatást. Maga a fél-elem egyébként adódhat vél-elemből, azaz valóságként elfogadott előfeltételezésből, hied-elemből, azaz helytelen elképzelésből, de akár ijed-elemből, tehát szorongásból vagy feszélyezett állapotból is. Ha azonban hiányzik az ellenállás, azaz semmilyen gát és akadály nincs egyik félben sem, akkor az ért-elem – érz-elem – gerjed-elem szentháromság szer-elem formájában nyilvánul meg és ez a tökéletes, beteljesült párkapcsolat lényege.

De nem csak a tökéletes párkapcsolat lényege ez, hanem a tökéletes létezésé is, hiszen a létezés nem más, mint Isten szerelembe esése önmagával. Nem baj ha ezt nem érted, de tudd, hogy így történt. Szóval ha tökéletes létezésre vágysz, akkor nincs más dolgod, mint beleszeretni a létezésbe, ebbe a gigantikus, végeláthatatlan svédasztalos felhozatalba. Rágerjedni az élet hihetetlen változatosságára, megérteni azt, hogy ha az asztalon vannak olyan ételek, amelyek számodra undorítóak, attól az még más számára ínyencfalat lehet és megérezni azt, hogy minden azért történik, hogy kibontakoztathasd azokat a benned rejlő képességeket, amelyekről jelenleg még álmodni sem mersz, nem még megvalósítani. Mert ha csak sejt-elmed lenne arról, hogy minden elem azért van az életedben, hogy téged szolgáljon, akkor semmit sem élnél meg gyötr-elemként, semmire sem mondanád azt, hogy fört-elem, mert minden kétséget kizáróan tudnád azt, hogy a játék vége borítékolható és az nem más, mint a győz-elem.

Kedves NŐ!

Legyél bárki és bármilyen, tiszt-elem azt, aki vagy. Egészen addig, amíg a saját egyediségedet kívánod tökéletesre fejleszteni és nem a világ hazugságainak és értelmetlen versengésének bedőlve akarsz más lenni és társat keresni.

Nyilvánvalóan a fenti gondolataim kizárólag energetikai szempontból közelítették meg párválasztás problémáit és természetesen a probléma sokkal összetettebb lehet ettől. Ennek ellenére úgy gondolom a fenti ismeretek birtokában szabadon eljátszadozhatsz annak megértésével, hogy miért vagy 30-40 vagy 50 évesen is szingli, miközben már régen párkapcsolatban szeretnél élni.

Hangsúlyoznám azonban, hogy a fenti gondolataim ismeretek, azaz csupán az információt hordozzák magukban egy megértési folyamatból adódóan. Hogy ebből számodra tudás legyen, ahhoz az szükséges, hogy az ismereteket átültesd a tapasztalataid közé, azaz a saját egyéniségedre szabva megtapasztald az általam írtakat tudássá érlelve így azokat magadban. S ehhez bizony szükséges a férfiakkal való beszélgetés, a gondolataitok kicserélése és az érzelmeitek kifejezése a másik felé felvállalva azt, hogy esetleg a végeredmény nem úgy alakul, ahogyan azt szeretnéd.

A férfitársaim felé csupán egyetlen kérdésem van: Hol vagytok ti intelligens, sármos, lelkileg érett és keménytökű legények, hogy a csinos, okos és érzelmekben gazdag nők nem találják a párjukat? 

Utóirat azon hölgyeknek, akik ezen íráshoz az ihletet adták: Azt hiszem tényleg klónoztatom magam. 🙂

Goldeneye

2 hozzászólás

  • Mesarthim

    Nagyon jó írás! 🙂 Köszönöm.
    A klónozásról pedig csak annyit, hogy ha sikerül, kérlek feltétlen értesíts! 🙂

  • nehai

    “A világ tudósai – a hírügynökségek kérésére – válságstábot állítottak fel Goldeneye utolsó postjának idegennyelvű átültetésére. Egyenlőre erőfeszítéseiket nem koronázza siker.” 🙂

    Nem is fogja, ezt csak magyarul lehet érteni.
    Ha még nagyobb letargiába akarod taszítani a tudóstársadalmat, akkor írj egy cikket az elem-ek felhasználásával az egész létezésről. Abból már nem maradhat ki az él(et)-elem sem.

    Jót vigyorogtam a cikken, annak ellenére, hogy véresen komoly. Ezen a nagy játszótéren az élethez használható manuál magyar nyelven/nyelvben íródott.