Meghívó az Aranykorba, avagy belépés a csodák világába

Meghívó az Aranykorba, avagy belépés a csodák világába

Az Aranykorral kapcsolatos próféciák lényegét nagyjából két mondatban össze lehet foglalni.

“2012. december 21-én az emberiség egy kb. 20-25 évig tartó megtisztulási időszakot követően belép a megjövendölt Aranykorba. Ezen a napon – melyet a maják a Teremtés Napjának neveznek – a beérkező energia aktiválja a kundalíni-erőt az egyénekben, melynek hatására megkezdődik a felemelkedés, a tudatosság növekedése és egy új, csodálatos életforma veszi kezdetét.” 

A jövendölések mindenképpen felvetnek legalább három kérdést:

1.) Miért éppen a maják, hopik, cserokik, maorik, inkák, aztékok, afrikai sámánok – tehát a természeti népek – az Aranykorral kapcsolatos jövendölések hírvivői?

2.) Honnan vették ezeket a próféciákat?

3.) Miért nem következett be a megjósolt felemelkedés az emberiség jelentős részénél?

Az első kérdésre a válasz nagyon egyszerű. Ezek a “primitív” népcsoportok rendkívül szoros kapcsolatban élnek az Univerzummal, és ha nem is értik, de mindenképpen érzik azt, hogy a világ elválaszthatatlan az embertől. Elválaszthatatlan, méghozzá azért, mert a világ és az ember egyetlen intelligens szellemi erő megnyilvánulása, melynek köszönhetően minden mindennel kapcsolatban van, minden mindennel kommunikál. Azaz a természeti népek nagyon is tudatában vannak annak, hogy a világon minden a tudat kivetülése, s szó sincs arról, hogy az anyag – és ezáltal a világegyetem – mint egyfajta objektivitás létezne ezen szellemi erő nélkül.

A második kérdésre a válasz már összetettebb, de a lényeg, hogy a természeti népek nem csak ezt a mindent mindennel összekötő rendkívül szoros köteléket érzik, hanem még valamire ráéreznek ösztönösen, s ez nem más mint az egyidejűség. Az egyidejűség azt jelenti, hogy a világegyetemben minden egyszerre van jelen. Persze ezt a “civilizált” ember agya kapásból elveti, mert a művelt és kultúrált ember meg van arról győződve, hogy az idő a múltból halad a jövő felé. Csakhogy ez egyáltalán nincs így, s ha már mindenképpen irányt kell felállítani, akkor bizony előbb van a jövő mint a múlt.

A harmadik kérdésre a válasz az első kettőből következik. A “civilizált” ember azáltal, hogy azonosult a fizikai formával és megszakította a kapcsolatot a tudattal mint önvalójával, lényegében tudattalanná vált. A tudattalanság azt jelenti, hogy az ember elfelejtette kicsoda ő valójában, elveszítette isteni identitását és beleesett az illúziók csapdájába. Ez a csapda pontosan olyan mint a mókuskerék, mely éppen azáltal tart fogva, hogy elhiteti azt, hogy valahonnan el kell jutni valahová. Mivel a távolság leküzdése mindig valamennyi ideig tart, ezért a mókuskerék létrehozza a lineáris időértelmezést, mint a létezés legnagyobb illúzióját.

Kedves új olvasó!

Ha először jársz a weboldalamon, akkor minden bizonnyal erős kételyeid vannak a fenti állításaimmal kapcsolatban. Tényleg nem objektív valóság mindaz, amit látok? Létezik, hogy egy vagyok az Univerzummal? Valóban minden egyidejűleg van jelen az életemben? Minden illúzió lenne, amit megtapasztalok? Ehhez hasonló kérdések motoszkálhatnak a fejedben.

Bár a fenti kérdések mindegyikére határozott IGEN a válaszom, a fentiek megvilágítása érdekében segítségül hívom a szerencsejátékok klasszikusának számító ötöslottót, hiszen az írás címében azt ígértem, hogy meghívlak az Aranykorba, amely nem más mint a csodák világa. S abban minden bizonnyal egyetértünk, hogy egy lottóötös megnyerése csodaszámba menő esemény. Vagy mégsem? Hiszen mi a fene egyáltalán a csoda?

A lottóötös nyomában

Induljunk ki abból, hogy az ötöslottó egy szerencsejáték és fogadjuk el kiindulási alapnak a wikipédia meghatározását, miszerint a szerencse egy véletlen által létrejött sikeres helyzet. A kérdés az, hogy mit nevezünk véletlennek? Itt azt találjuk, hogy véletlennek nevezünk egy eseményt akkor, amikor elegendő információ hiányában nem vagyunk képesek az esemény kimenetelét előre látni és/vagy a bekövetkezés valószínűsége emberi ésszel felfoghatatlan. A kettőt összefésülve azt mondhatjuk tehát, hogy a szerencse egy olyan esemény, amelyet elegendő információ hiányában nem vagyunk képesek előre látni, s melynek bekövetkezése a körülmények összjátéka alapján kevésbé valószínű, mint a nem bekövetkezése.

A helyzet az, hogy pontosan így határozható meg a csoda fogalma is, azaz csodának nevezünk minden olyan eseményt, amelynek bekövetkezését tapasztalatainak és ismereteink fényében nem tartjuk valószínűnek. A véletlen, a szerencse és a csoda tehát kéz a kézben járó fogalmak, a három kifejezés egymás szinonímája. Az elkövetkezendőkben én a csoda kifejezést fogom használni, s teszem ezt nem véletlenül, mert szeretném ha rácsodálkoznál valamire és átértékelnéd a szerencse fogalmát.

Csodák pedig vannak

Bármikor csodának titulálunk egy esemény – legyen ez egy halálosnak tartott betegségből történő megmagyarázhatatlan hirtelen felgyógyulás vagy egy lottó telitalálat megnyerése – minden esetben az a lényeg tehát, hogy a dolog bekövetkezésének rendkívül alacsony a valószínűsége. Az ötöslottón például a telitalálatos szelvény kitöltésére az esély 1:43 949 268, vagyis ennyi darab szelvényt kellene kitölteni ahhoz, hogy biztosan a miénk legyen a főnyeremény.

De vajon miért alacsony a csodák bekövetkezésének valószínűsége? No és egyáltalán ki az, aki nem tartja valószínűnek a megvalósulását?

A tudat mint végtelen intelligencia számára nincs lehetetlen, nincs valószínűtlen, méghozzá azért, mert a tudat egyaránt átfogja az irracionális és a racionális dolgokat. Ám az emberi elme  beleesett a logika, a racionalitás csapdájába és kizárólag ezt fogadja el valóságként, kirekesztve abból mindent, ami irracionális, valószínűtlen, logikátlan és ezáltal lehetetlen. Csakhogy semmi sem lehetetlen.

Ezzel a második kérdésre lényegében meg is adtam a választ, hiszen aki nem tartja valószínűnek bárminek a megvalósulását, az az ember, illetve az emberi elme és az agy. No de miért is? Hát azért, mert az emberiség ismeretei és tapasztalatai a csodák bekövetkezését éppen azáltal gátolják meg, hogy azt nem tartják valószínűnek. 

Csakhogy ahogyan az ismeretek és tapasztalatok egyre bővülnek – azaz ahogyan az ember egyre tudatosabbá válik – a csodák kezdenek felszínre kerülni. Hogy mire gondolok? Hát például az olyan dolgokra, mint Jézus csodatételei, ezen belül is mondjuk a kézrátétes gyógyítás, a víz borrá változtatása, a vízenjárás vagy éppen a sánta megtanítása járni. Hiszen a mostani ismereteink fényében mindezek már nem tartoznak a csodák közé, hanem nagyonis természetes és megmagyarázható jelenségek.

A kézrátétes gyógyítás ugye nem más mint a test kezelése vagy feltöltése az univerzum energiájával, melyet reiki néven ismerünk és alkalmazunk. A víz borrá változtatásáról éppen az előző alkalommal volt szó, s azt a megállapítást vontam le, hogy az egész az érzékelés megváltoztatásáról szól, s ez bárki számára megvalósítható. A vízenjárás természetesen a “nincs kanál” jelenség felismerése, vagyis annak megértése, hogy az anyag nem létezik az őt létrehozó intelligencia nélkül, s az intelligencia bármikor képes az anyag tulajdonságait megváltoztatni, példának okáért a folyékony halmazállapotú vízből szilárd halmazaállapotút “varázsolni”. A “Kelj fel és járj!” felszólítás pedig semmi mást nem kíván a tudomásunkra hozni, mint azt az egyetemes vonzástörvényt, melyet úgy tudnék megfogalmazni, hogy “Tégy úgy, mintha már ……”, azaz kétségek nélkül higgy önmagadban és az általad elvárt dolgok megvalósulásában.

No de ha ez így van – márpedig igen – akkor mégis mit kellene tenni ahhoz, hogy a csodák egyre nagyobb mértékben az életünk meghatározó részévé váljanak és a lehetetlen dolgok halmazából átkerüljenek a lehetséges dolgok halmazába?

A válasz nagyon egyszerű. Kapcsolatba kell kerülni azzal a végtelen intelligenciával, amely a létezést irányítja és meg kell ismerni azt a modus operandit, ahogyan ezt teszi. S ez lényegében abból adódóan, hogy a világ és az ember elválaszthatatlan egymástól, nem jelent mást, mint önmagunk megismerését.

A modus operandi megértésének talán legfontosabb eleme az egyidejűség megértése. A lottósorsolás esetében a jelenlegi téves időértelmezés alapján – mely tehát a múltból a jövő felé haladás  illúziója – azt hisszük, hogy előbb kihúznak öt számot, majd erről tudomást szerzünk és szomorúan megállapítjuk, hogy ismét nem nyertünk. Csakhogy könnyen belátható, hogy a helyes időértelmezés alapján a jövőhöz a lehetőségek végtelen halmaza párosul, amely azt jelenti, hogy a lehetőségek egyidejűleg vannak jelen. Az ebből megvalósult egyetlen lehetőség lesz a múlt, amiből következően a jelen a végtelen lehetőségekből éppen megvalósuló lehetőség.

Ha most ezt rávetítem egy lottósorsolásra, akkor azt kell belátni, hogy sorrendiségében előbb van a lehetőségek egyidejűsége (jövő), a számok kihúzásának pillanata (jelen) és csak ezt követi a kihúzott öt szám (múlt). Hiszen ha ez fordítva lenne – azaz a múlt-jelen-jövő sorrendiséget követné – akkor az azt jelentené, hogy van a kihúzott öt szám (múlt), a húzás pillanata (jelen), majd a lehetőségek egyidejűsége (jövő), ami teljesen nonszensz értelmezési mód.

Szumma szummárum az emberiség jelenleg visszafelé, tolatva halad az időben, így nem csoda ha lassú és körülményes az utazás. Hogy mi ennek a fordított időértelmezésnek az oka és egyáltalán az egész probléma forrása, azt azonnal megvilágítom a mese nyomdokain haladva, előbb azonban szeretném a figyelmedet ráirányítani arra, hogy a csodák birodalmába a tudat  és a szellemi világ megértése által lehet bejutni.

A csodák kapujában

 

Azt mondtam, hogy a csapda olyan mint a mókuskerék, mely azáltal tartja fogva az emberiséget, hogy elhiteti vele azt, hogy valahonnan el kell jutni valahová, létrehozva ezzel a lineáris időértelmezést. Ha most magad elé képzelsz egy hagyományos analóg, mutatós órát – vagy megnézed a fenti képet – akkor nagyon könnyen belátható, hogy maga az óra egyidőben tartalmazza az összes időt. Hiszen hiába látod azt, hogy mondjuk 9 óra 53 perc 10 másodperc van, mert tudod, hogy az óra ugyanúgy magában foglalja a 10 óra 7 perc 40 másodpercet és a 11 óra 9 perc 3 másodpercet is, csak még nem ért oda a mutató. De attól ezek az időpontok, mint potenciálok ott vannak jövőbeli időpontokként, méghozzá az egyidejűség állapotában. Csupán egyetlen dolog akadályoz meg abban, hogy ezt meglásd, az elméd. Az elme ugyanis csak a már megszokott, lineáris, logikus módon képes gondolkodni, vagyis az elme olyan mint az óra mutatója, amely úgy hozza létre a jelent a potenciális jövőből, hogy a mutató éppen az adott időponthoz tartozó szám fölé ér, s ezzel kvázi a jövőből behúzza a jelenbe a végtelen idő egy pillanatát.

Ha az ember mókuskerekét, tehát az elméjét egy vetítőgéphez hasonlítjuk, akkor azt láthatjuk, hogy amíg a vetítőgép kereke forog, addig a film kockáról-kockára pereg, a létezés pillanatról-pillanatra történik. Ezzel semmi gond mindaddig, amíg az életed filmjét képes vagy rendezőként alakítani, ám soha véget nem érő problémák tömkelegét generálja attól kezdve, hogy azonosulsz a filmbeli éneddel. Ekkor ugyanis nem látod át azt, hogy a filmszalag időrendiségében megelőzi a vetítést, azaz te semmi mást nem tudsz megtapasztalni a valóságodban, csak azt, ami a filmeden már rajta van. Ez egyáltalán nem azt jelenti, hogy minden meg van írva, hanem azt, hogy a filmet te a gondolataiddal írod az egyidejűség állapotában, tehát a film a jelen pillanatban létesül.

Halmazelméletileg a szellemi világ a végtelen lehetőségek halmaza, amely arra vár, hogy megvalósuljon. Ez a film, ez a végtelen tudat. Ám ebből emberként csak annyit vagy képes megvalósítani (levetíteni), amennyit az elméd (a vetítőgép nézőkéje) a saját korlátozottsága által lehetővé tesz. A megvalósult dolgok halmaza tehát az elme nyitottságának függvénye. S nehezen lehet nem észrevenni azt, hogy az elméd évezredek óta börtönbe van zárva, méghozzá két hatalmas kulccsal.

Az egyik kulcs a politikai hatalomhoz kötődik, azon belül is az oktatási rendszerhez, illetve a tudományhoz, mely lényegében azon fáradozik, hogy az elme ne tudjon kibontakozni, az agy a racionalizmus csapdájából ne tudjon kilépni. (Ezúton is tisztelet persze a kivételnek.) S teszi ezt azáltal, hogy megmondja mi hogyan van, minek hogyan kell lennie. A másik kulcsot a spiritualizmus tartja a kezében, méghozzá azáltal, hogy arra biztat: “dobd el az elmédet!” Az egyik tehát azt mondja tartsd zárva, a másik azt, hogy szabadulj meg tőle. De senki sem mondja azt, hogy NYISD KI AZ ELMÉDET, mert az elme a te kincsesládád, amely mindennél értékesebb ajándékokat tartogat számodra!

Az elme ugyanis olyan mint a homokóra két kúp alakú edénye közötti nyílás. Ha azt mondom, hogy a felső üvegben van a végtelen lehetőség, az alsóban pedig az abból megvalósult lehetőség, akkor egyértelmű, hogy minél nagyobb a nyílás – azaz minél inkább kinyitod az elmédet és fogékonnyá válsz a látszólag lehetetlen dolgokra – annál inkább kezdenek azok beáramolni a valóságodba. S mindehhez egyetlenegy alapvető dolgot kell csak tudnod, azt, hogy a világ alapja nem az anyag, hanem a nem anyag. A világ nem valamiből épül fel, hanem a semmiből, miközben az egyik értelmezhetetlen a másik nélkül.

S most, ahogyan ígértem, a fordított időértelmezés okát és egyáltalán az emberiség egész problémájának forrását a mese nyomdokain haladva mutatom meg.

Hol volt, hol nem volt…..

Képzeld most el azt, hogy van egy alma az asztalon, majd ez az alma a következő pillanatban eltűnik! Ha a van állapotot 1-essel jelöljük, a nincs állapotot pedig nullával, akkor ugye ez matematikailag 1-0 formában írható fel. Most képzeld el azt, hogy nincs alma az asztalon, de egyszerre csak odakerül. Mi a különbség?

Látszólag semmi, valójában azonban ég és föld, hiszen az utóbbi esetben a képlet 0-1 formátumú lesz, vagyis felcserélődik a sorrend. Az első esetben az almára hiányként tekintesz, azt mondod “van alma – nincs alma” (1-0). A második eset a “nincs alma – van alma” (0-1) esete, amikoris többletként tekintesz az almára.

No de mihez képest mondhatod azt valamire, hogy van, illetve nincs? Egy viszonyítási ponthoz képest. A viszonyítási ponthoz képest azonban azonnal megváltozik az adott dolog értelmezése, hiszen mint látható az egyik esetben a kiindulópont az, hogy van valami, a másik esetben pedig az, hogy nincs. Azaz miközben a szemléletmód csupán egy önkényes időbeli sorrendiségen alapul, ezzel együtt a sorrendiség alapjaiban határozza meg a dolog értelmezését és a létezés minden aspektusát.

A jelenlegi elfogadott valóságértelmezés a “van alma – nincs alma” értelmezési mód. A tudomány szerint ugye az ősanyag eredendően volt, ebből létrejött a világ, de ami létrejött az el is pusztulhat. Jön a világvége, aszteroidák, meteoritok csapódhatnak a bolygóba vagy vízözön pusztíthatja el az emberiséget. Ez az “ami ma van, az holnapra talán már nem lesz” értelmezési mód a kilátástalanság, a bizonytalanság, az elszakítottság, az elvesztéstől való félelem birodalma, melyet hívjunk egyszerűen pokolnak.

Erre a gyökereiben téves szemléletmódra a tudomány ráragasztotta a logikus és racionális jelzőket, ráadásul helytelenül tudásnak nevezve mindazon ismereteket, amelyek talajáról kiindulva felállította ezt a tézist. Én ugyanis joggal állítom, hogy egyetlen ember sincs, aki megtapasztalta volna a világvégét és azt el tudná mesélni, sőt az ősanyagot sem fogta senki a kezében. Ennek hiányában pedig nem beszélhetünk tudásról, lévén a tudás nem más mint egy egyén által megtapasztalt ismeret, azaz a tudás nem választható el az egyéntől.

Mi történik, ha megfordítod a fentieket? Akkor a “nincs alma – van alma” értelmezési módot fogadod el, s ezzel együtt mindazt, amit irracionálisnak, logikátlannak tekintettél eddig. Azaz elfogadod, hogy a világ a semmiből mint abszolút hiányból jött létre, ám ekkor azt is el kell fogadnod, hogy egy mesevilágban, egy álomban élsz. S ez azonnal mindent a feje tetejére állít, hiszen a mesevilágban nincsenek lehetetlenségek, az álmok határtalanok és korlátlanok.

Te most ugye élsz egy világban, amelyet elfogadtál valóságodnak. Ennek a valóságodnak az egyik eleme a mese. A mese minden gyerek életében meghatározó szerepet tölt be és nem véletlen, hogy a gyerekek imádják a meséket. A mesék ugyanis emlékeztetni hivatottak arra, hogy egy magasabb nézőpontból, egy magasabb valóságból a jelenlegi valóság is egy mese. Amikor elkezdesz mesét olvasni a gyerekednek vagy unokádnak, akkor lényegében a valóságodba beleszövöd a mesét, azaz egy alacsonyabb szintű valóságot hozol létre, hiszen gondolom abban egyetértünk, hogy a mesét nem fogadod el a jelenlegi valóságoddal azonos szintűnek. A mese talaja tehát a mindenkori valóság, amelyben a mese beágyazódva jelenik meg. S úgy kezded a mesét, hogy Hol volt, hol nem volt, ami jelen időben úgy hangzik, hogy hol van, hol nincs. Ez ugye a “van alma – nincs alma”, matematikailag az 1-0 szemléletmód, amikor a kiindulási alap a van, majd innen eljutsz oda, hogy nincs, azaz a mese véget ér.

No de amikor elkezded a mesét mesélni, akkor te tisztában vagy azzal, hogy a mese egy kitalált történet, vagyis a mese a “nincs alma – van alma” szemléletmód alapján szövődik. Egyszerűen a képzeleted segítségével létrehozod Hófehérkét, Csipkerózsikát meg Hamupipőkét. Azaz a mese elemei egy hiányból jönnek létre, s ez a hiány lesz a forrása a mesének. Ám amikor olyannyira belefeledkezel a mesébe, hogy azzal szó szerint eggyé válsz, akkor egy olyan valóságrétegben találod magad, amelyben már a mese szövedéke logikailag egymásra épül és ezért annak minden momentuma feltételezi egy előző meglétét, vagyis már nem a semmire, hanem a valamire épül.

S talán már ennyiből is látható, hogy mi a probléma. A probléma forrása a viszonyítási pont. A jelenlegi valóságértelmezés egy óriási tévedésen alapul, mégpedig azon, hogy nem a semmit tekinti kiindulópontnak, hanem a valamit. Ez tökéletesen olyan, mintha a koordináta rendszer origó pontja el lenne csúsztatva a nullából az egyes számjegyig, amiből nyilvánvalóan következik az is, hogy a rendszeren belül minden értelmezése csúsztatott, torzított lesz.

Abban a pillanatban, hogy ezeket a torzításokat helyre tesszük, ezzel egyidejűleg belépünk a csodák birodalmába, a megjövendölt Aranykorba! Abba a korszakba, ahol az alma hiánya megteremti az almát, a szabadság hiánya a szabadságot, a boldogtalanság a boldogságot, Isten hiánya pedig magát Istent.

Kedves olvasó!

Ezzel az írással a célom az volt, hogy meghívjalak a csodák birodalmába, ahol teljesen új alapokra – a semmire – építkezve jött létre és jön létre folyamatosan mindaz az ismeretanyag, amely a megértést, a valóság megváltoztatása fölötti hatalom megszerzését és az illúziókból történő kiszabadulást tűzte ki célul. Nem kevesebbet állítok, mint azt, hogy az ismeretanyagok forrása a létező legmagasabb nézőpontot képviselő Nagyszellem, Isten, Egyetemes tudat, Végtelen Intelligencia vagy nevezd bárhogyan is, ahogyan neked tetszik.

A csodák birodalmába a belépés a Végtelen Intelligencia Programon keresztül lehetséges, melyet éppen egy évvel ezelőtt hoztam létre a blogon. Magamról csak annyit, hogy évekkel ezelőtt kezdtem el a létezés megértésével foglalkozni és nyugodtan mondhatom, hogy az eltelt idő alatt többet tanultam meg saját kútfőből, mint összességében egész életem során az oktatási rendszertől. Ennek okát persze ma már tisztán látom.

Ha nyitott az elméd az újra, ha változtatni akarsz a valóságodon, ha van benned kitartás, hogy végigolvasd az ilyesféle hosszú írásokat és persze ha van időd a gyakorlatok elvégzésére, akkor szeretettel várlak a VIP szekcióban, ahol ki tudja, talán még a lottó ötöst is sikerül az életedbe bevonzani. Ennek azonban van egy nélkülözhetetlen feltétele: JELEN kell lenned. Hogy miért?

Mert a kihúzásra váró ötöslottó a végtelen lehetőségek halmaza, ami csak akkor lesz érzékelhető számodra, amikor a JELENben kihúzzák a számokat. Mindaddig azonban, amíg a lottósorsolást nem húzod be a jelenedbe, hanem arra mint egy jövőbeli eseményre tekintesz, addig az öt szám ugyan egyidejűleg benne van a végtelen lehetőségek halmazában, de azt soha nem leszel képes megtapasztalni. A jelen megértése tehát alapvető ahhoz, hogy bármiféle csoda megnyilvánulhasson az életedben.

Ugyanígy a Végtelen Intelligencia Program is mindaddig a potenciális jövőt képviseli számodra, amíg azt be nem húzod a jelenedbe. S ahhoz, hogy ezt meg tudd tenni, jelen kell lenned. 🙂

Jelenléti szándékodat ITT tudod kinyilvánítani az általad választott tagsági szintnek megfelelő összeg befizetésével. Sokallod az összeget? Vélhetően még nem érted mi a különbség az ár és az érték között. De hogy segítsek a döntésedben és ösztönözzelek a jelen megélésére, ezúton tájékoztatlak, hogy minden tagdíj duplájára emelkedik 2016. szeptember 05-én 00.00 órától. Sőt! A jövő év január 01-től ismét duplázódnak majd a tagdíjak. S hogy miért?

Mert én minden kétséget kizáróan megértettem azt, mit jelent az alábbi bibliai idézet: “Ne adjátok azt, ami szent az ebeknek, se gyöngyeiteket ne hányjátok a disznók el.”

 Goldeneye

SaveSave

SaveSave

SaveSave

A bejegyzéshez 3 hozzászólás van

Close Menu
error: Védett tartalom!

Belépés

Elfelejtetted a jelszavad?

Csatlakozás