Oroszlánkirály

Oroszlánkirály

Egyszer volt hol nem volt, volt egyszer egy oroszlánkölyök, aki a sors különös fintorából birkák között nőtt fel. Tudod mi történik akkor, ha egy kis oroszlán születését követően birkákkal együtt nő fel? Bizony, átveszi, magára ölti a nyájtudatot és ugyanúgy fog viselkedni, mint egy bárány. Hacsak nem ébred öntudatra!

Ám szerencsére a mi kis képzeletbeli oroszlánunk felcseperedve öntudatra ébredt. Rájött arra, hogy ő más, ő bizony nem haszonállatnak született a világra, amelyet korlátokkal elkerített szűk réteken tenyésztenek. Az ő otthona a végtelen vadon, ahol az állatok koronázatlan királyaként tekintenek rá. Fogta hát, búcsút intett a nyájnak, megköszönte mindazt amit kapott és odébbállt. Nem ölt meg egyetlen bárányt, de még a juhászt sem, egyszerűen csak elsétált oda, ahová való. Azóta is ott él boldogan.

Eddig tartott a mese és ha hiszed ha nem, a kollektív tudatról szól. Mármint a félreértett kollektív tudatról.

Egy igaz történet

A kollektív szót legelőször a kollektív gazdaság fogalmával összekapcsolódva ismertem meg. A kollektív gazdaság dolga végeztével ment, jött helyette a kollektív tudat, amellyel mára tele van az internet. Meg nekem is az a bizonyos – mármint természetesen a hócipőm. 🙂 Mindjárt kifejtem, hogy miért, előbb következzen azonban az igaz mese után egy tegnapelőtti igaz történet.

Hazajött a lányom az iskolából és közölte, hogy ő bizony kapott egy kettest irodalomból. Kicsit konkrétabban? – kérdem én. Hát, bibliaismeretből – mondta.

Bibliaismeretből? – tettem fel a kérdést, miközben ezernyi gondolat futott át az agyamon. Leginkább az motoszkált a fejemben, hogy milyen alapon tanítanak ilyen jellegű ismeretet az iskolában, amikor egyetlen ember sem tudja mit hogyan kell értelmezni a bibliában. Hogyan lehet hát kérdőre vonni és megítélni ezzel kapcsolatban egy elsőéves gimnazistát?

Rövid beszélgetést követően kiderült, hogy azért nem tudja megtanulni, mert nem érti. Ó, így már más – mondtam én. Ha nem érted, akkor valóban nem tudod megtanulni, de legfőképpen nem is érdemes. Ha ugyanis értesz valamit, akkor az azt jelenti, hogy egyben már tudod is. Ha pedig nem érted, akkor sosem fogod tudni, mert nem fogtad fel a lényegét, a velejét. Ilyen egyszerű. Megértés nélkül nincs tudás. 

No de nevezhetjük-e megértésnek azt, hogy mások nézőponját a magunkénak tekintjük? Nem hinném. Ez nagyjából olyan, mint amikor a sas a baromfiudvar közepébe szállva a tyúkok perspektívájából tekint a világra és eszébe sem jut, hogy képes a fellegek fölé emelkedik.

Szóval itt van az iskolai jegyzet arról, hogyan teremtette isten a világot. Most arra kérlek olvasd el legalább kétszer, utána felteszek egyetlen kérdést.

“Isten az első nap megteremtette az eget és a földet, a világosságot és a sötétséget. A második nap elválasztotta az eget és a földet egymástól, a harmadik nap növényeket teremtett, a negyedik nap megteremtette a Napot, Holdat és a csillagokat, az ötödik napon a vízi és égi állatokat, a hatodikon a szárazföldi állatokat és az embert, majd a hetediken megpihent.”

Kérdés:  Honnan volt a világosság az első napon, amikor csak a negyedik napon teremtette meg Isten a Napot, a Holdat és a csillagokat?

A válaszokat természetesen várom a hozzászólásokban.

Bónuszként még egy elgondolkodtató kérdés – és hidd el legalább egy tucatnyit tudok feltenni csak a fenti idézet alapján – amely így hangzik:

Isten az ember számára teremtette a világot, vagy inkább megteremtette a világot és beletette az embert, mindezt a szárazföldi állatokkal egy napon, kvázi egy kalap alá véve az embert az állattal? 

A biblia szerint az utóbbi történt, ami nem túl emberközpontú szemléletre vall és úgy tűnik isten nem sokat lacafacázott az ember megteremtésével. Ha ugyanis isten az ember számára teremtette volna a világot, akkor mindent az ember szempontjából hozott volna létre, mindent köré épített volna. De nem, a biblia istene teremtett egy világot, majd amúgy mellékesen beletette az embert, miután persze gondosan a maga képére formálta.

Szóval a lényeg, hogy szerintem ha a világot a mi kis mesebeli oroszlánunknak szánta volna, akkor hősünket a szavannára, a szabadság birodalmába teremtette volna, nem pedig egy korlátok között élő nyáj közé. Márpedig odakerült és odakerültünk mi is.

No de minden okkal és céllal történik, és ez nem lehet más, mint az öntudatra ébredés, a megértés, majd a kellő tudással felfegyverkezve történő hazatérés. Hazatérés a vadonba, a végtelen szabadság és végtelen lehetőségek birodalmába. Ám ehhez egyetlen út vezet: leválni a kollektív tudatról és a saját utat járni. 

Az ún. kollektív tudat

A kollektív jelentése közös, közösségi. A kollektív tudat tehát magyarul közös tudat vagy nyugodtan nevezhetjük tömegtudatnak. A tömegtudat a nyáj tudata. Ellentéte az egyéni tudás, ami ebből a megközelítésből a birka tudata. A tömegtudat sosem az egyéni tudatok összessége, hanem a tömeg által vélelmezett, kigondolt és elfogadott elképzelések visszavetülése az egyénre. Mindenki, aki a nyájban nő fel – márpedig hol máshol nőhetne, hiszen beleszületik egy kész társadalomba – így automatikusan megörökli a birkatudatot, hiszen a tömeg akarva-akaratlanul manipulálja az egyént, lévén minden tömeg egyének halmaza.

Kezdetben a birkatudat a kisoroszlán számára megnyugtató, mitöbb szükséges, hiszen van egy közeg, ahol biztonságban felnevelkedhet, ahol otthon érzi magát. Ám ha egy idő után az oroszlán nem jön rá arra, hogy ő bizony a szavannák urának született, akkor ott nagy baj van.

A tömegtudatból tehát előbb vagy utóbb meg kell szülessen az egyéni tudat, amely mindig magasabb rendű mint a kollektív tudat.

A fentiekből adódóan az egyéni tudás mindig a tömegtudaton alapul, abból táplálkozik. A tömegtudat tehát az egyéni tudat táptalaja, csúnya szóval a tömegtudat az egyéni tudat számára a trágya. A tömegtudat egy olyan irányt jelöl ki az egyének számára, amelyet mindenki elfogad követendő és helyes iránynak, azaz az egyén alárendeli magát a tömegnek. Ám az alárendeltség egyben kiszolgáltatottságot is jelent, méghozzá az egyén kiszolgáltatottságát a társadalommal szemben.

A kiszolgáltatottság mértéke kulcskérdés. Márpedig a birkánál kiszolgáltatottabb állat nemigen létezik. Ezért a kollektív tudat emlőjén nevelkedett birka így vélekedik:

Birka vagyok. Semmihez sem értek, csak ahhoz, hogy a többiekhez hasonlóan legeljek és bégessek a réten. Ha birkához méltón (?) viselkedem, akkor azonban a gazda biztosítja számomra a kosztot, kvártélyt és a viszonylagos jólétet egész életemben. Ez jó nekem.

Ám az öntudatra ébredt birka – aki ugye oroszlán – így gondolkodik:

Nem érdekel a kosztod és a kvártélyod, mert biztosítani tudom a magam számára a szállást és az élelmet is. Nem érdekel a tömegtudat, mert csak ott és addig van szükségem a tömegtudatra, ahol és amíg hiányzik a saját tudásom. Kialakítom hát a saját nézőpontomat, nem hagyom többé magam megtéveszteni, senki nem fogja velem elhitetni, hogy birka vagyok. Nem leszek tovább a tömegtudat rabja, hanem amikor a tudásom már megfelelő szintű – tehát ha már megerősödtem a vadon követelményei szerint – akkor elmegyek ebből a közegből.

A számomra fontos tudás amúgysem olyan dolgok megismerésén alapul, mint a történelem vagy éppen annak áltudása, hogy mit akart Radnóti az Erőltetett menet című versében kifejezni. Hiszen belemagyarázhatunk bármit, de azt csak ő tudja, hogy milyen gondolatait és érzéseit sűrítette bele a versbe. A fontos tudás kizárólag önmagam megismerésén alapul. Ha tudom, hogy ki vagyok, akkor tudom mire vagyok képes és ennek megfelelően választom meg az életemet, a világomat. Nem lázadok fel a tömegtudat ellen, mert a lázadás semmi más, mint ragaszkodni valamihez annak tagadása által. Elfogadom, hogy isten állatkertjében vannak birkák, de cserébe te is fogadd el, hogy mi oroszlánok vagyunk.

Kedves tanárnénik és bácsik!

Minden bizonnyal a ti osztályaitokba is járnak oroszlánkölykök. Lehet, hogy indigógyerekeknek hívjátok őket vagy egyszerűen csak azt mondjátok rájuk: mások. A megnevezés nem fontos. A fontos az, hogy mi lakozik bennük. Ezért egyszer nézzetek bele mélyen minden gyerek szemébe, mert a szem bizony a lélek tükre.

Ha ezt látjátok, akkor nyugodtan hirdessétek nekik az igét, mert bár nem értenek belőle egy szót sem, bemagolják és elbégetik, ahogy az eminens birkákhoz illik. Tudni persze nem fogják, mert megértés hiányában ez csak áltudás lesz.

Ám ha az alábbi képhez hasonló szempár látványa fogad benneteket – és én biztos vagyok benne, hogy az osztályaitokba többségében ilyen gyerekek járnak – akkor tudni való, hogy kár minden erőfeszítésetek. Mert bár lehet, hogy megtanulják a tananyagot, azt az első adandó alkalommal el is felejtik, mert nem érzik magukénak, hiszen nem rezeg a lényükkel semmi olyan, amit nem fogadnak el magukra nézve igazságként.

Szóval mi lenne akkor, ha mondjuk úgy történne a bibliaoktatás, hogy elolvastok abból egy részt és mindenki elmondhatná mit hogyan értelmez? Mi lenne, ha minden tanuló eldönthetné Radnóti Erőltetett menetéről, hogy neki személy szerint mit ad a vers?

A válasz kézenfekvő: minden gyerek megmaradhatna egyéniségnek, ahelyett hogy álarcokat kellene magára öltenie, hogy a társadalom kedvébe járjon. Az oroszlán nem húzna magára báránybőrt, hanem megőrizné, mitöbb mindannyiunk örömére kibontakoztatná mindazokat a nemes tulajdonságokat, amelyekkel egy oroszlán már születése pillanatában rendelkezik.

Nézzetek csak meg egy birkát és egy oroszlánt! A birka sosem gondolkodik, csak megy előre, ahová terelik. Legel ha kell, ha nem, mert ki tudja lesz-e a következő méteren is fű. Ha véletlenül elkóborolna, csak egyet ugat Bodri kutya és már be is áll a nyájba. Élete állandó félelem, stressz, a sorsába való beletörődés és reménytelenség.

Ám az oroszlán vele ellentétben gondolkodik, mérlegel és ha szükséges, akkor cselekszik. Miközben naphosszat sütteti a hasát egy pillanatig sem aggódik és stresszel azért, hogy lesz-e mit ennie vacsorára. Ha eljön a vacsoraidő, akkor  egyszerűen megy és beszerzi a zsákmányát. Bátor, rettenthetetlen harcos, aki tudja mit akar és azt el is éri. Nem fél, mert különleges szívet kapott a nagybetűs Istentől. Oroszlánszívet. Csupán egyetlen ellensége van: az ember.

Ott vannak tehát az osztályaitokban ezek a kis oroszlánkölykök. Igaz még kicsik, de egyszer minden kisoroszlánból nagy oroszlán lesz. Megpróbálhatjátok idomítani őket, húzogatni a bajúszukat, rájuk erőltetni a báránybőrt, de igazán megpróbálhatnátok inkább azt, hogy segítitek őket abban, hogy megismerjék azt, ami a világon a legfontosabb: önmagukat. S ki tudja, talán őáltaluk magatokban is felismernétek az állatok királyát.

Oroszlánpapa

SaveSaveSaveSave

SaveSaveSaveSave

A bejegyzéshez 7 hozzászólás van

  1. Az oroszlánok is csapatban vadásznak. Mi is valamiféle csoportba tömörülünk, gondolom idővel, már az oroszlán gondolkodásmódja sem elégít ki.
    Hogyan tovább?
    Keressük magunkban a Teremtőt. Talán már közeledik a vége a keresésnek és az objektívvel távolságot állítok.

  2. Lehetséges válaszaim: Isten, a teremtő:
    1./ Ő maga világított, vagy pedig sötétben is látó
    2./ Neki nem kellett látnia, mert mindent „tudott”
    3./ Mintha az első napon nem megfelelően teremtette volna meg az eget és földet, ha másnap szétválasztotta; vagy már eleve külön teremtette, de akkor valami mást csinált a második napon
    4./ Én az ég és a föld megteremtése után azonnal teremtettem volna a napot, holdat és csillagokat, hiszen a növényeknek erre szükségük van, legalább is napfényre. Előbb a növények, aztán a nap, hold, csillagok? Itt érzem, hogy mindennek fordítva kellett volna történnie az emberrel kezdve.
    4./ A hetedik napi pihenőnap miért lett kihangsúlyozva, hiszen azóta pihen. Vagy teremtett még mást is – Éván kívül?
    5./ Évát hányadik napon teremtette Ádám „bordájából”? Saját kis véleményem az, hogy Éva volt előbb.
    Szóval szerintem a jó sorrend: Isten pihen, közben kigondolja, hogy unatkozik, kellene valamit csinálnia. Jó, akkor legyen belőlem még egy. Oké, de akkor már a másik Ő se unatkozzon, kap egy játszótársat. De hogy ketten se unatkozzanak, készít egy óriás homokozót, benne mindenféle gyümölccsel, zöldséggel, nappal, holddal, csillagokkal – hogy éjszaka se unatkozzanak. Uszodát is kaptak a tenger személyében. Azért, hogy fürdés/pancsi közben se unatkozzanak, telerakta halakkal, a levegőt madarakkal, a földet erdővel és állatokkal. Mindenből elkészítette az inverz változatot is.
    Még egy változat: Isten teremtett egy világot, aztán még többet is, aztán mindenhol másféle élőlény típussal kísérletezgetett. Nekünk ez jutott. Másnak másik „világ”.
    Mivel a világ tágul egyik részen, másikon meg szűkül – szerintem így lesz meg az egyensúly – ezért a tudat is egyszer csak összeér, és ebből lesz a kollektív tudat. Kis naív agyam így gondolja. Valahol nagyon okosak, valahol pedig okosodnak…. Szerintem mi már voltunk amott is, akár Atlantisz idején.
    Egyébként pedig azt sem értem, hogy miért irodalom órán tanítják a bibliát, arra ott van a hittan óra. Vagy így csempészték bele a tananyagba?

  3. Sziasztok,

    a biblia csak egy eszköz az uralomhoz a benne írottak, ki tudja mennyire igazak (hogy kell érteni, de ugyanez érvényes az irodalmi művekre is, ha költő azt akarná, hogy pontosan tudjuk, mit érez és mit akar kifejezni, akkor a műhöz írna kommentet e nélkül marad a találgatás…. ennyi,)
    olyan nincs, hogy teremtek ezt, majd azt szerintem minden egyszerre teremtett kigondolta megtervezte (eltervezte a működést és létrehozta, materializálta azt)…

    Ma láttam a Jupiter felemelkedése című filmet, hát nagyon olyan érzésem van mintha közölni akarna valamit, akárcsak a Mátrix ezeke a Wachowski fivérek valamit tudhatnak…

    Amúgy meg mindegy, melyik oldalon vagy (birka vagy oroszlán színdarab ez is meg az is)…

    Gondolom én….

  4. Nagyi írta:

    Talán már közeledik a vége a keresésnek és az objektívvel távolságot állítok.

    Látom nagyon tetszik neked a fotós megközelítési módom. 😉

    Anna írta:

    Egyébként pedig azt sem értem, hogy miért irodalom órán tanítják a bibliát, arra ott van a hittan óra. Vagy így csempészték bele a tananyagba?

    Pontosan. Most kezdték el a második félévben tanítani és egyszerűen becsempészték az irodalom tananyagába.

    lagertha írta:

    Ma láttam a Jupiter felemelkedése című filmet, hát nagyon olyan érzésem van mintha közölni akarna valamit, akárcsak a Mátrix ezeke a Wachowski fivérek valamit tudhatnak…

    Minden film közölni akar valamit, Wachowskiék pedig a legjobbak etéren. Sajnálom, hogy ezek szerint nem ment át a lényege, valamelyik nap én is megnézem és ha megértek belőle valamit, akkor biztosan lesz belőle egy cikk.

    Amúgy meg mindegy, melyik oldalon vagy (birka vagy oroszlán színdarab ez is meg az is)…

    Azért ezt nem gondolnám. A mondás szerint nagyon nem mindegy, hogy melyik végén állsz annak a bizonyosnak. 🙄

  5. Sziasztok!

    Az jutott eszembe, hogy van egy lényeges dolog, ami a leggyakrabban hiányzik mindenből. Ez pedig a gyakorlati útmutató! Persze ezt is fenntartással kell kezelni és most nem is mennék bele túlságosan, hogy lehet,hogy pont annyi hátránya lenne mint előnye, hogy már egy előre meghatározott úton kísérne végig és akkor nem lenne “oroszlánfejlődés” belőle csak egy újabb birkaprogram, de mégis bizonyos esetekben úgy gondolnám, hogy szükség lenne rá, mint egyfajta keretet (keretrendszert) biztosítana, ahhoz az igen minőséginek vélelmezett “elméleti” tudáshoz, amit éppen megszerez az illető.
    Azért írtam minőséginek, mert olyanra gondolok amit már “vallás” szintjén magába épített az ember. Nem olyanra amiről előző nap szereztem tudomást és épp csak ízlelgetem. Hogy konkrétabb legyek, pl. az a tudás halmaz, amit mindannyian jó régóta (állandó blogolvasók) ízlelgetünk Goldeneye-nak köszönhetően. Birkanyelven úgy hangzana, hogy beavatottak vagyunk avagy beavatott tudással rendelkezünk. Hogy oroszlánnyelven hogy hívjuk azt rátok bízom.
    Természetesen nincs meg konkrétan, hogy nézne ki egy ilyen útmutató csak erről egy idea született meg a fejemben. Valamint nem is várnék el Goldeneye-tól sem ilyen gyakorlati útmutatót, hiszen valószínűen azt mondaná erre, hogy ilyen nem létezhet, mert mindenki a szubjektív valóságnak ‘hitt’ saját öntudatra ébredését éli a saját kis labirintusában, melyre nem létezhet egységes képlet a kivezető útra. No és persze igaza lenne 🙂 Habár ezért is fogalmaztam úgy, hogy csak adjon egy keretet. De persze lehet, hogy akkor már semmi különbség nem lesz a között, hogy elméleti vagy gyakorlati útmutató. Az elméleti útmutatót úgy gondolom nagy részben már megkaptuk Tőle, amiért óriási nagy köszönet Goldeneye! Ennek segítségével már mindenkinek egyszerűen kellene kijutnia a saját kis labirintusából avagy kiszabadulni a mátrixból.
    A fenti agonizálásom abból fakadt, hogy mennyire nehéz (legalábbis nekem) megvalósítani, illetve fenntartani az eféle vezérelveket/irányokat mint pl. ne arra fókuszálj, ne foglalkozz vele, tudd, hogy nem árthat neked, te vagy a programozó, illetve az is aki fölötte áll, hiszen nem te vagy a világban, a világ van benned. Ezek az irányelvek egyre jobban belém ivódtak és vallom őket, mégis a “gyakorlatban” sokszor nem vagyok összhangban velük.
    Ami kapcsán ez az egész most felvetődött bennem, az a fenti bejegyzés, hogy nem, hogy hittan óra kötelező, hanem az irodalom órára is becsempészik az anyagot. Így a fenti irányelvek és tudás ellenére, nálam ez kiveri a biztosítékot és utána le is égeti miután az a drága leányzó ezért kettest kap. Hogy oldjam (magamban) a feszültséget gyorsan írok egy idézetet ami ennek kapcsán jutott eszembe Einsteintől: “Mindenki egy zseni. De ha egy halat az alapján ítélsz meg, hogy milyenek a képességei a fára mászáshoz, abban a hitben élheti le az egész életét, hogy hülye.” Persze ez az idézet is pont azt világítja meg, hogy ha az Oroszlánpapák és Oroszlánmamák nem törlik otthon a programot, akkor az intézményesített oktatás 100%-on végzi a birkásítási programját.
    Tehát úgy gondolom, ennek a kezelése kihívásos feladat, hiszen “utókezelést” is igényel. Nem igazán tehetjük meg azt, hogy nem járatjuk a gyermeket iskolába. Tehát mégis beférkőzi magát ez a nemkívánt program a rendszerembe. Vannak dolgok amiket az ember ügyesen a toleranciával, türelemmel, más irányba történő fókusszal ki tud szűrni, avagy a tűzfalak megfogják. Ez így is tud működni, ha nincs az a bizonyos határ átlépve. Pl. minden csapból az folyik, hogy az iszlám, hogy hódítja meg Európát. Ha hagynak engem úgy élni és úgy gondolkodni ahogy én akarok, akkor tudok nem rájuk fókuszálni. De ha már minden ötödik magyar muszlim lenne és ezért kötelező lenne a mecsetekbe járnom minden héten, az már annak a bizonyos határnak az átlépése lenne. Mint ahogy, nem lenne bajom azzal, ha a hittan óra és egyéb bibliaismeret az választható tananyag lenne. Hiszen erre még csak azt sem tudom mondani, hogy társadalmi felelősségvállalás szempontjából “belenyugszom”, hogy így van, mint pl. az alkohol vs. vezetés esetében, mikor is azt mondom, hogy akkor elfogadom, hogy korlátok közé szorítsanak, csak azért mert 100 emberből csak 1 olyan mint én, aki ha iszik akkor tudja, hogy kell vezetni, vagy ha annyit iszik akkor egyszerűen nem ül volán mögé mert van annyi esze.
    A fentiekből (is) származtatva az üzenetem: legyünk olyanok mint Neo az első epizód végén és élvezzük 100%-on, ha pedig már olyan a helyzet mint a harmadik epizód végén, akkor bátran váltsunk valóságot! 🙂

  6. Még egy gondolat. Én is tegnap néztem meg a Jupiter felemelkedését. Alapvetően tetszett, de többet vártam Wachowskiéktól. Nem megyek bele a részletekbe, hogy miért. Egyrészt, mert sokan nem láttatok még és így nem fair :), másrészt meg azért, mert remélem, hogy Goldeneye tényleg ír róla egy bejegyzést.
    De mégis csak pár gondolat. A Mátrix után nehéz saját magukat is felülmúlniuk. Sok elgondolkodtató információt közölt a film, de ezeket az infókat már régóta és egyszerűen be tudjuk szerezni csak egy kicsit proaktívnak kell lennünk. Úgy gondolom, akik kicsit is olvassák Goldeneye könyveit és bejegyzéseit, azoknak nem sok újat fog mondani a film. De mindenképp nézzétek meg mert jó 🙂 főleg 3D-ben!

    Amit tudnék javasolni Wachowskiéknak, hogy sikerüljön a Mátrix nagyságához hasonló filmet csinálniuk az az lenne, hogy várják meg, míg elkészül Goldeneye új könyve és abból gyúrjanak egy forgatókönyvet/film adaptációt. ❗

  7. @ Dzsinn:

    A gyakorlati útmutatót illetően néhány gondolat:

    Természetesen lehet konkrét módszertani útmutatókat is adni – és ha van rá igény tudok néhány tippet adni – de leegyszerűsítve a lényeg a perspektívaváltás.

    Nagyinak – akivel volt szerencsém a múlt héten személyesen is beszélgetni és ezúton is azt üzenem, hogy fasza csaj 😉 – nagyon tetszett az előző blogbejegyzés hozzászólásában írt objektíves megközelítés, ahol azt írtam:

    “Lényegében a teleobjektívos nézőpont az élet, a nagylátószögű az a halálközeli élmény, melynek során megtapasztalod a mindenséget, a halál az a pillanat, amikor kicseréled az objektíveket, maga a folyamat pedig az, amire azt mondjuk valóságváltás.”

    Maradva a példánál a kvázi objektívcsere meghatározza azt a perspektívát is, ahonnan megfigyelőként szemléljük a megfigyelt dolgokat. Ha tehát megváltoztatjuk a perspektívát, akkor automatikusan egy másik viszonyrendszerbe helyezzük magunkat. Pusztán tehát azáltal, hogy azt mondom: nem vagyok benne ebben a világban, máris egy olyan perspektívát alakítok ki a magam számára, ahonnan törvényszerűen egyre nagyobb rálátásom lesz az egészre. A rálátással pedig párhuzamosan ki kell alakuljon a ráhatás, azaz a hatalom, a dolgok feletti uralom állapota is, hiszen csak arra vagyok képes ráhatni, amiben nem vagyok benne. Ez ugye a mátrixból kikerülés legfontosabb alapelve: tudatosítani azt, hogy nem vagyunk benne!

    A mindennapi élete során az ember számtalan konfliktushelyzetet él meg, lásd az általad említett iszlám helyzetet vagy a politikai csatározásokat. A konfliktus oka azonban csupán az, hogy nem ugyanabban a viszonyrendszerben helyezkedik el a két fél, azaz nincs rálátása a másik nézőpontjára és főleg nem is akarja ezt a rálátást. Az iszlám konfliktushelyzet energetikailag meg fog nyilvánulni a morfogenetikus mezőben, amely egy idő után életre kelti, materializálja a két vitapartner gondolatait és meglehet, hogy háborúkat fog eredményezni. De mindennek az oka a rossz viszonyrendszer.

    Tegyük fel, hogy leülünk beszélgetni, azaz lesz két megfigyelő és két megfigyelt. Én állítok valamit a magam nézőpontjából, te pedig cáfolod a tiédből. Ekkor egymással szembe helyezkedünk, tehát létrejön köztünk egy feszültség, egy ellenerő. Ez az ellenerő azonban nem csak taszít bennünket egymástól, hanem mivel a vitában egymást visszatükrözzük, ezért erőtanilag ki is oltják egymást. Azt mondjuk rá meddő beszélgetés, süket fülekre talál, stb.

    Ám ha egy perspektívaváltással hirtelen megélem azt, hogy én vagyok te és belehelyezem magam a te perspektívádba, akkor már nem csak a saját, hanem a te álláspontodat is a magaménak tartom. Ez a beleérzés, az empátia a másik helyzetébe. Ekkor már nem lesz feszültség köztünk és megszűnik a megfigyelő-megfigyelt státusz is, mert mindkettő én leszek. Ez egyáltalán nem jelenti azt, hogy egyet fogunk érteni, azt azonban igen, hogy egy kellemes beszélgetés kerekedhet belőle, melynek során több nézőpontból is megvizsgálunk egy adott dolgot. Több szem pedig állítólag többet lát.
     
    Mivel ahány megfigyelő van a világon, annyiféle észlelet is keletkezik, ezért mindenki másként látja az adott dolgot. Ha ragaszkodsz a saját pespektívádhoz, akkor számodra senkinek sem lesz igaza. Ám ha feladod azt, akkor rájössz, hogy a maga módján mindenkinek igaza van.

    Ezzel ismét odajutottam persze, hogy nincs egyetemes igazság, mert az igazságot kizárólag a megfigyelő pozíciója határozza meg.

    Lényegében én semmi más nem teszek a blogon, csak lassan, de biztosan kialakítok magamban egy olyan szubjektív igazságot, amely számomra a legjobb. Ez azonban az eddigi dolgok gyökerestől történő felrúgásával jár együtt.

    Egyeseknek ez tetszik, ők itt maradnak és olvasnak, mások odébbállnak, mert számukra van egy “biztos tudás”, amit nem akarnak feladni.

    Minél többen azonosulunk ezzel az ún. “én igazságommal” – melynek a lényege éppen az, hogy nincs igazság, azaz bármit megteremthetünk a végtelen lehetőségekből – annál inkább létrehozzuk azt az anyagi világban, mert az anyagi világ semmi mást nem tesz, csak alkalmazkodik a gondolatainkhoz, mint amikor egy gyurmából elkezdünk létrehozni valamit.

    Neo titka is ez volt. Rájött, hogy minden csak benne, a képzeletében van jelen a gravitációtól egészen addig, hogy a testét érő golyóktól meg kell halnia. Megváltoztatta az elképzelését, a dolgok értelmezését és a nem létező anyag alkalmazkodott hozzá.
    😛

    A fentiekből (is) származtatva az üzenetem: legyünk olyanok mint Neo az első epizód végén és élvezzük 100%-on, ha pedig már olyan a helyzet mint a harmadik epizód végén, akkor bátran váltsunk valóságot!

    Egyetértek és csupán egy észrevétel mindazoknak, akik szintén szeretnének idővel valóságot váltani: Minden, ami valaha a valóságunk részét képezte, az mindig is azt fogja képezni. Tudod, a nagyobb matrjoska baba mindig tartalmazza a kisebbet, de egyúttal mindig több is attól. A magasabb valósággal tehát nem szűnik meg a jelenlegi, csupán más perspektívába kerül, hiszen minden magasabb dimenzió magába foglalja az alacsonyabbat.

    No, majdnem írtam egy új blogbejegyzést! 😛

Close Menu
error: Védett tartalom!

Belépés

Elfelejtetted a jelszavad?

Csatlakozás