Goldeneye Detektív Iroda Kft.

Archive for június 14th, 2010

Egyre több magáncélra használt megfigyelési eszközt lehet beszerezni hazánkban. Persze legálisnak nem mondható. A nyugat-európai lehallgatási botrányok ismét ráirányították a figyelmet a magánszféra totális átláthatóságának veszélyeire. Hazánkban ellenõrzött káosz uralkodik e téren, mert miközben minden berendezés megvásárolható, amivel mások magánéletében turkálhatunk, a vonatkozó törvény már egy komolyabb diktafont is titkosszolgálati eszköznek minõsít.

Annak ellenére, hogy hazánkban a hatályos jogszabályok szerint csak az NBH szakszolgálata végezhet legálisan lehallgatást az ügyészség, a rendõrség vagy egyéb nyomozó hivatalok megkeresésére – és a bíróság jóváhagyásával -, egyre komolyabb piaca van az ezt „házilag” is lehetõvé tevõ eszközöknek. „Mindenkinek van olyan a kapcsolatrendszerében, akár családtag, alkalmazott vagy ellenség, akit megfigyelne vagy lehallgatna, ha tehetné” – magyarázza az egyik legnagyobb hazai internetes kémtechnológiát forgalmazó cég munkatársa, miért is üzlet Magyarországon ebben a mûfajban utazni.

Leginkább féltékeny házastársak keresik a berendezéseket, de vannak vevõi között ügyvédek, rendõrök, magánynomozók és a belügyminisztérium munkatársai is. Füstjelzõbe, asztali órába, faliórába, nyakba akasztható fényképes igazolványba rejtett; tollba, szemüvegbe, karórába épített; gombnak, csavarnak álcázott minikamerák széles választékából szemezgethetnek a kedves vásárlók. Akinek pedig elég a hang is, az csak egyszerûen elhelyez ismerõse környezetében egy számológépbe vagy tollba rejtett poloskát, vagy egy olyan kémtelefont, melyet saját hívásával tud észrevétlenül aktiválni, így pótolván a fizikai jelenlét hiányát. De körülbelül kétmillió forintért olyan készüléket is vásárolhatunk, amelynek segítségével bármikor belehallgathatunk a kontrollált személy telefonbeszélgetéseibe, sms-eit ellenõrizhetjük, sõt a hívószámával mi magunk is kezdeményezhetünk hívást harmadik fél irányába.

A szerkentyûk csaknem kivétel nélkül külföldrõl érkeznek hazánkba, és hogy a vámkezelés során – ha ugyan eljutnak a vámudvarig – melyik igényel hatósági beavatkozást, azt törvény mondja ki. „Ha a Vám- és Pénzügyõrség olyan áruval találkozik, melynek behozatalakor felmerül a gyanú, hogy az adott termék engedélyköteles, akkor errõl szakértõi véleményt kérünk. Engedély hiányában a termék lefoglalásra kerül, és visszaélés haditechnikai termékkel és szolgáltatással, illetõleg kettõs felhasználású termékkel bûncselekmény elkövetésének gyanújával indul eljárás a cég vagy az illetõ ellen” – tájékoztatta lapunkat Sipos Jenõ ezredes.

A Vám-és Pénzügyõrség (VPOP) szóvivõje úgy tapasztalja, hogy az említett eszközök leggyakrabban az utasforgalom, illetve a postai küldemények ellenõrzése során kerülnek elõ, annak ellenére, hogy birtoklásuk kettõtõl nyolc évig terjedõ szabadságvesztéssel fenyegetett.

Nagy kérdés, hogy miért engedélyköteles egy olyan eszköz használata, amit bárki megvásárolhat egy szupermarketben, illetve miért lehet olyan eszközöket vásárolni Magyarországon, melyeket csak a titkosszolgálat használhat? Abban a lapunk által megkérdezett biztonságtechnikai szakértõk, magánnyomozók és kémtechnikát forgalmazók is egyetértenek, hogy a törvényi szabályozás abszurdba hajló élethelyzeteket produkál. Egy közönséges hipermarketben számlára (!) vásárolt tolatókamera ugyanis hazánkban már „titkos vizuális megfigyelés eszköze” lehet, ha pedig valaki 10 óránál hosszabb szöveget rögzíteni képes diktafon birtokosa, akkor elvileg titkosszolgálati eszközt tart magánál illegálisan.

Utóbbi korlátozás nemcsak azért vicces, mert manapság már csak ilyet lehet kapni, hanem azért is, mert egy memóriabõvítõ kártyával bármely telefon nagyobb teljesítményre képes, mint a legmodernebb diktafonok – ráadásul a mobil nem minõsül haditechnikai felszerelésnek. Engedélykötelesek továbbá a poloskák és a blokkoló frekvenciákat kibocsátó zavaró eszközök, melyek épp a lehallgatásokat vagy a GPS nyomkövetéseket hivatottak meghiúsítani. Enyhébben szabályozza a törvény azokat az eszközöket, melyek nem engedélykötelesek, vagyis magáncélra felhasználhatók ugyan, ám az általuk készített felvétel kezelése már korlátozásokba ütközik. Így például egy golyóstollba rejtett kamerát elvihetünk magunkkal üzleti tárgyalásainkra, de a kép- és hanganyagot nem adhatjuk át harmadik személynek, és nem tehetjük ki az internetre.

Egy fõvárosi bejegyzésû kémtechnikai portál tulajdonosa arról tájékoztatta a Heteket, hogy a szabályozás és a gyakorlat eltéréseibõl adódó zavarok miatt jelenleg is több olyan per van folyamatban, melyeknél boltban, számlával vásárolt eszközök okozták a bajt. Nemrég Farkasházy Tivadar, a Hócipõ fõszerkesztõje mutogatott ilyeneket szabadon a Heti Hetes címû mûsorban, majd pár napra rá országos hír kerekedett abból, hogy a VPOP hat darab több funkciós, kép- és hangrögzítésre alkalmas tollat, és egy darab hasonló adottságokkal rendelkezõ karórát foglalt le egy távolkeleti fiatalember csomagjából, aki állítólag azóta is elõzetes letartóztatásban van.

Rutinos rókák

„Milyen jogszabályba ütközik az, amirõl nem tudjuk, hogy van?” – teszi fel a jogos kérdést Sándor István, alias „Papa”, egykori fõnyomozó, aki sok egykori kollégájához hasonlóan magánnyomozói praxisában kamatoztatja tapasztalatait. Szerinte értelmezhetetlen a jogalkotó megfigyelési eszközökkel kapcsolatos szigora, miközben ma már bármilyen készülék beszerezhetõ, amellyel illegálisnak minõsülõ lehallgatást lehet folytatni. A magánnyomozók emiatt elsõsorban szakmai tapasztalataikra kénytelenek támaszkodni.

Támaszkodnak is, de azért néha visszaballagnak a szervezethez egy kis információért. Legalábbis ezt állítja a Személy- Vagyonvédelmi és Szakmai Kamara elnöke. Németh Ferenc szerint nem ritka, hogy a rendõrségtõl pár hónapja leszerelt kollégák arról panaszkodnak a kamarának, hogy nem kaptak meg adatokat mondjuk a gépkocsi-nyilvántartásból. Mi a probléma? – kérdezi az elnök. – Ezek az emberek már nem rendõrök, ami információ korábban hivatalból a rendelkezésükre állt, azért ma már keményen meg kell dolgozniuk. És még így sem lehet kiszûrni, hogy a nyilvántartásokban szereplõ adatok egy része ne jusson illetéktelenek kezébe. Ennek ellenére az elmúlt tíz évben a hazánkban tevékenykedõ 1300 magánnyomozó egyike ellen sem született ilyen ügyben elmarasztalás. Németh Ferenc szerint a miértre egyszerû a magyarázat: az erre ráállított fiatal rendõröknek 20-30 éves bûnügyi tapasztalattal rendelkezõ „rutinos rókákat” kellene nyakoncsípniük. Nem véletlenül döntött úgy a jogalkotó már tíz évvel ezelõtt, hogy a rendvédelemi szervek bizonyos egységeitõl távozó személyeknek, illetve akik operatív területen dolgoztak, minõsített információkkal „bajlódtak”, egy évig ne végezhessenek magánnyomozást.

Ha letelt az egy év, akkor is fõleg féltékeny házastársak vagy az üzleti életben konkurensek által fenyegetett cégek keresik meg õket, akik nem kívánnak belebonyolódni a hírszerzés útvesztõibe. Szabó Sándor, a Hesber magánnyomozó iroda vezetõje azonban még lehallgatóberendezések telepítését sem vállalja, mert bevallása szerint azzal nemcsak magának, hanem megbízójának is ártana. Kivételként az olyan esetekre tekint, amikor fiatalkorú életvitelének ellen õrzésére kérik fel a szülõi felügyeleti jog keretein belül, vagy életveszélyben lévõ házastárs kíván bizonyítékokat gyûjteni brutális párja ellen. Felhívják viszont olyan cégek, akik arról kívánnak meggyõzõdni, hogy õket nem hallgatják-e le. Miután a magánnyomozó meggyõzõdõtt arról, hogy ügyfele ellen nem folyik büntetõ eljárás, illetve nem olyan beosztásban dolgozik, amelyhez kötelezõen társul az átvilágítás – ilyen esetekben ugyanis nem illik megtalálni a készüléket -, kezdõdhet is a „poloskátlanítás”.

A klasszikus lehallgatóberendezés jeleket bocsát ki magából, nincs más dolga tehát, mint annak bemérése. Ez történhet a klasszikus „amatõr” módszerrel, melynek során headszettel a fülünkben rádióra állítjuk a mobilunkat, és körbesétálva a szobában a zavaró hullámokat figyeljük, de persze a megfelelõ detektor alkalmazásával is (szintén beszerezhetõ az interneten). Szabó Sándor megmutatja kuncsaftjának a fellelt szerkezetet, de leszerelni már nem hajlandó, az õ megbizatása csak idáig terjed.

Ami a legálisan használható technikai berendezéseket illeti, a magánnyomozó külföldi szakmai konferenciákon és kiállításokon szembesül a magyar viszonyok tarthatatlanságával. Ennek ellenére mégis úgy érzi, hogy ha a nyugat-európai, jogszabályokkal is megtámogatott lehallgatási gyakorlat honosodna meg hazánkban, akkor az erre szakosodott bûnözõi csoportok rövid idõn belül átvennék a piac irányítását.

És bizony a kamara is aggódik a szakma jövõje miatt, mivel ismereteik szerint a kormány – uniós elvárásokra hivatkozva – még idén törvényileg kívánja liberalizálni a magánnyomozásra vonatkozó szabályokat. Németh Ferencék úgy látják, hogy ez a tervezett lépés elsõsorban a különbözõ külföldi érdekeltségek térnyerését fogja eredményezni a magyar piacért folytatott küzdelemben. Amellett ugyanis, hogy ellehetetlenül a szakmai nyilvántartás és kontroll fegyelmezõ ereje, elõreláthatólag a megkeresések három százalékát kitevõ magánélettel kapcsolatos megrendelések maradnak csak hazai vállalkozások kezében, miközben az ipari hírszerzés és elhárítás kategóriájába tartozó ügyek tömegei a beáramló külföldi cégeknél landolhatnak.

Ellopott számítógépek, lehallgatott telefonok és kutatás a szemeteskonténerben – ezek a módszerek mind beletartozhatnak a céges titkok után vadászó ipari kémek eszköztárába. A vállalatokra leselkedő veszély a szakértők szerint egyre nagyobb, és már a magyar cégek sincsenek biztonságban.

Ipari kémkedés veszélye miatt hiúsulhat meg az IBM PC-üzletágának eladása a kínai Lenovo csoport számára – jelentették be a hatóságok az Egyesült Államokban. Az 1,75 milliárd dollár értékű tranzakció ellen az amerikai cégfelügyelet nemzetbiztonsági megfontolások miatt emelt vétót, ugyanis jelentősnek ítélte a veszélyt, hogy az eladás után az IBM észak-karolinai egységén keresztül olyan titkos üzleti információkhoz juthatnak a kínaiak, amelyeket haditechnikai fejlesztéseik során felhasználhatnának.

Lámpába rejtett GSM-lehallgató

A veszély megalapozottnak bizonyult az utóbbi évtized egyik legnagyobb kémbotrányában. Illegálisan szerzett üzleti információkat adott tovább az a mérnök, akit a Boeing repülőgépgyártó óriás 1997-ben csábított el hazai versenytársától, a hadiiparban élen járó Lockheed Martintól. Kiderült, hogy a Boeing az illegálisan megszerzett technikai adatokat használta fel ahhoz, hogy beszállítóként részt vehessen az amerikai védelmi minisztérium több milliárd dolláros rakétaprogramjában. A Pentagon 2003-ban megfosztotta a Boeingot a milliárdos megbízástól, de a nyomozás még ma is tart. Korábban a Boeing annyit ismert el, hogy hét oldalnyi adatot találtak mérnöküknél, de a nyomozás közben a hatóságok még további 25 ezer oldalnyi dokumentumot találtak, a gyanúsítottak köre pedig 20 fölé emelkedett.

Az óvatosság indokolt: szakértők szerint az ipari kémkedés egyre nagyobb veszélyt jelent a vállalatok számára. A világon a cégek közel 46%-a szenvedett már kárt gazdasági bűncselekmények miatt, amelyből hozzávetőleg minden harmadik eset ipari kémkedéssel függött össze – számolt be 2003-as felmérésében a PricewaterhouseCoopers tanácsadócég, amely több mint 400 vállalat vezetőjét kérdezte meg a veszélyekről. A válaszokból kiderült, hogy a károkat az esetek 12 százalékában jogosulatlan személyek, jelenlegi vagy volt alkalmazottak, illetve a versenytársak okozták.

Poloskák, ellopott notebook és a szemeteskonténer

A kereskedelmi, üzleti, technológiai információkat illegálisan megszerző személyek a legtöbbször egyszerű módszerekkel, például bizonyos adatok memorizálásával, fénymásolásával, vagy a gyártási eszközök, termékek lefényképezésével operálnak – állítja Gazdasági hírszerzés, ipari kémkedés című könyvében Hedieh Nasheri, a kenti egyetem professzora. A fejlettebb módszerek közé tartozik az internetes oldalak feltörése, a telefonok lehallgatása, vagy akár az erre a célra készített „kém-eszközök” (poloskák, minikamerák) felhasználása. Az egyedül dolgozó ipari kém általában egy igen jól képzett, kreatív személy, aki képes rá, hogy nagy mennyiségű adatot elemezzen igen rövid idő alatt.

A repertoárba tartozik még ezenk kívül az ipari kiállításokon való részvétel – ez persze legális –, az üzleti megbeszélések kihallgatása, a versenytársak jogi eljárásainak nyomon követése, a vezetők fontos információkat tartalmazó notebookjának elemelése, de akár még a szemétkonténerben való mélyreható kutatás is.

A szerző szerint számos oka van, hogy növekszik a céges titkok eltulajdonításának gyakorisága: fejlődik a technológia, ezáltal könnyebbé válik az ilyen típusú információszerzés, egyre több pénzt kasszírozhatnak az ipari kémkedést végzők, és a legtöbb vállalatnak nincsenek forrásai arra, hogy megfelelő védekezőrendszert építsenek ki.

Színes minikamerával ellátott rádiókészülék, 50 méteren belül távirányítható

A legnagyobb veszélyben Nasheri szerint a technológiai kutatásokat, újításokat végző amerikai cégek vannak: az FBI adataira hivatkozva arról számol be, hogy valamilyen formában legalább 23 külföldi ország kormánya végez tiltott üzleti információszerzést az Egyesült Államokban. Az FBI szerint az amerikai cégek elleni üzleti hírszerzés területén a legaktívabb országok listáján van Irán, Kína, Oroszország, Kuba, Izrael, Franciaország, Hollandia, Japán, Canada, és több skandináv ország is. A megcélzott iparágak között pedig megtalálhatjuk a repülés- és űrtech-nikát, a biotechnológiát, a szoftveripart, a szállítmányozást, a vegyipart, a gyógyszer-ipart, a lézertechnikát és a félvezetők gyártását is.

A szakértők szerint egyébként az ipari kémkedés és az üzleti hírszerzés nagyban különbözik egymástól: míg az előbbi során a cégek próbálják meg versenytársaik titkait megkaparintani, addig az utóbbiban egyes országok hírszerző szervezetei irányítják a titkos üzleti információk beszerzésére irányuló tevékenységet.

A hazai cégeknek is védekezniük kell

A magyarországi helyzetről próbált képet kapni az Open Gates Hungary Kft. és az IBA Magyarország Kft. által tavaly ősszel végzett felmérés, amelyben a kérdezők azt mérték fel, hogy hány válaszadót ért káresemény az elmúlt három évben, és hogyan reagált arra. A hazai vállalatok 66 százaléka mérhető vagyoni kárról, illetve információs, szellemi tőkéjüket és jó hírnevüket ért veszteségről számolt be. A káresemények oka azonban elsősorban belső volt, és csak másodsorban volt okolható a konkurencia tevékenysége.

A válaszadók mintegy 80 százaléka alkalmaz saját bevallása szerint valamilyen adatvédelmi rendszert, 50 százalékuk az informatikai adatvédelem mellett a jogi és a humánerőforrás oldalon is tesz lépéseket az üzleti titkok védelmére. A felmérés szerint viszont lehallgatásvédelmi rendszert a válaszadók közül sem jelenleg, sem a jövőben nem alkalmazna senki.

A megelőzés a legjobb védelem

A Magyarország gazdasági és tudományos-technikai biztonságát veszélyeztető tervek elhárításáért, illetve a gazdasági hírszerzés elleni fellépésért felelős Nemzet-biztonsági Hivatal (NH) szerint itthon is indokolt lenne a védekezés. A hivatal internetes oldalán olvasható infor-mációk szerint számos multinacionális vállalat valószínűleg saját hírszerző szervezetet is létrehozott már. A részlegnél dolgozók a vállalaton belül általában a marketingigazgató alárendeltségében látják el felada-tukat, de nem ritka az sem, hogy a kutatási- és fejlesztési osztályhoz kapcsolva működnek a privát információszerző részlegek. Előfordulhat az is, hogy az ellenérdekelt fél az üzleti lejáratás, vagy ellehetetlenítés módszerét alkalmazza, amelyhez a másik cég megszerzett üzleti titkait is felhasználja. Ezek a törekvések minden esetben etikátlanok, de a hivatal szerint nem feltétlenül jogellenesek.

„Az üzleti információk megszerzésének és megóvásának jelentőségét azonban ma még a magyar vállalatok bizonyos része nem kellő súllyal ismerte fel. A vállalatok, gazdálkodó szervezetek elleni információs háború ugyanis rendszerint csak akkor tudatosul a vállalkozások vezetőiben, amikor az érzékeny területekre való “betörés” már megtörtént” – teszi hozzá a hivatal.