Archive for június 7th, 2010

Ha a vezetőség például szeretné lehallgatni, hogy mi történik a távollétében (vagy a konkurens cég, párt irodájában), az hazánkban törvénybe ütközik. Persze, ez nem azt jelenti, hogy nem lehet a megfelelő eszközöket beszerezni.

Nem kell sokáig kutakodnunk a Neten, hogy elénk táruljon a kémek arzenáljának világa. Számos hazai és külföldi cég kínálja a poloskákat postai utánvétellel. 50,000 forinttól is kaphatóak már olyan készülékek, melyek segítségével egy vezetékes telefont vagy egy szobát “bedrótozhatunk”. Természetesen ehhez még be kell szereznünk egy rögzítő berendezést. Azonban ezzel nem lehet gond, hiszen megfelel erre a célra egy egyszerű diktafon vagy mp3 lejátszó, mely minden hipermarketben kapható (kb 15,000 forint). Tehát 65-70 ezer forintból már vájkálhatunk mások magánéletében.

Természetesen “profi” cuccok is beszerezhetők, azonban ehhez már egy picit mélyebben kell a zsebébe nyúlni annak, aki mások beszélgetésére kíváncsi. Pár százezertől akár több millióig is terjedhet egy olyan szett ára, mellyel kiváló hangminőségben rögzíthetjük mondjuk az Őszödi beszédet.

Vannak, akik azonban nem szeretnek a Neten böngészni, azoknak is van egy jó hírünk: csak a sógorokhoz kell kikocsikázni és szabadon beszerezhető bármilyen technikai megoldás.

A felszerelések alkalmazása nem kíván különösebb szakmai hátteret, azonban az, hogy hogyan rejtsük el a termékeket, már komolyabb tudást követel meg. Ehhez azonban hiába kerestünk OKJ-s tanfolyamokat, meglepő módon nem találtunk, marad tehát a Net.

Mindenki azt akarja…

Baráth György, a Baráth és Társa Magánnyomozó és Biztonsági Iroda tulajdonos-ügyvezetője, kérdésünkre elmondta, hogy elég sok felkérést kapnak lehallgatásra. Mivel azonban ez egyelőre hazánkban törvénybe ütközik, ezeket rendre elutasítják.

A legtöbb ügyfél a párja mobilját szeretné lehallgatni és az sms-eit szeretné elolvasni. Technikailag megoldható mindkét kérés, azonban ezek is a törvénytelen kategóriába tartoznak. Persze “házilag” minden megoldható csak a megfelelő felszerelést kell hozzá megvásárolni.

Védekezz!

A másik fontos kérdés, hogy mit tehetünk a poloskák és lehallgatás ellen. Baráth György elmondta, hogy a legtöbb cég a piacon kínál lehallgatás elleni védelmet, amely nem csak az eseti ellenőrzéseket foglalja magába, hanem a rendszeres felügyeletet is.

Összességében tehát, néhány tízezer forintos befektetéssel kémkedhetünk mások után. És szivárogtathatjuk az “érdekesebbnél-érdekesebb sztárinterjúkat”.

private investigation Hungaryprivatdetektiv Ungarnsúkromný detektív Maďarskoprivat urmăritor Ungaria
Közösségi média
Kategóriák

Cylex Silver Díj

"Nem csodálom, hogy kevesen élnek ezzel a lehetőséggel! A cégek többsége azt sem tudja miről van szó, nagy részük valami törvénytelen dologra gondol, aki pedig egyszer belekóstol az saját érdekében nem nagyon reklámozza. Miért is tenné? Addig jó míg a konkurencia nem használja!" 4/25/2011 5:42:24 PM (Bornemissza Attila)

"Korábban cégem kintlévősége miatt fordultam Rozsnaki Úrhoz. Nyílt, őszinte ember, aki nem csinált titkot abból, hogy kevés esélyt lát arra, hogy viszontlátom a pénzünket. Már akkor is a megelőzésről beszélt. Én a saját káromon tanultam, legközelebb üzletkötés előtt hívom. Ezúton is sok sikert kívánok neki a munkájához! Elnézést, hogy nevem nem adom a véleményemhez! 7/29/2010 4:48:13 PM (Anonym)

"Külföldi ügyben kértem segítséget az irodától. Maximálisan pozitív hozzáállást, rugalmasságot tapasztaltam és nem utolsó sorban eredményesen zárult az ügy. Mindenkinek ajánlom!" 5/20/2010 4:52:37 PM (Pásztor Zoltán)

"Soha nem bíztam a magánnyomozókban, illetve úgy gondoltam sosem lesz rájuk szükségem. Véletlenszerűen kerültem kapcsolatba a Goldeneye Detektív Irodával. Nem ragozom, azt nyújtja, amit vállal! Mindenkinek ajánlom!" 3/8/2008 9:43:22 PM (Szabó József)